Kovács Istvánné élete meghatározó állomásához érkezett: lezárult a több évtizedes pedagógusi pályafutása, valamint átadta utódának az intézményvezetői feladatokat is. A csornai Hunyadi egykori tanára és igazgatója nyugodt szívvel kezdi meg nyugdíjas évet.
A magyar-történelem szakos Kovács Istvánné a Pécsi Tanárképző Főiskolán ismerkedett meg férjével. Mivel egy iskolában szerettek volna tanítani, olyan munkahelyet kerestek, ahol szolgálati lakást is biztosítanak számukra, így a bősárkányi általános iskola barbacsi tagintézményében helyezkedtek el mindketten. A feleség első évben Acsalagon is tanított és a házaspárnak időközben két gyermeke született.
– 1993-ban jöttem Csornára. Akkor Hunyadi János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolának hívták. Elsősorban magyar szakos tanárt kerestek, de egy az egyben megkaptam volt kollégám osztályát, akiknek magyart és történelmet tanítottam, mellette pedig osztályfőnök voltam – mesélte a nyugalmazott pedagógus, aki a családjával beköltözött az időközben elkészült csornai családi házba.
Kovács Istvánné 2000-ben Koósz Tamás felkérésére vállalta el az igazgató-helyettesi pozíciót. Az intézményvezető sajnos több hónapon keresztül kórházi ellátásra szorult, ezért helyettesként szinte minden területen helyt kellett állnia. Ráadásul épp profilváltás előtt volt az iskola, mert akkor kezdődött a rendvédelmi képzés és újraindították a közgazdasági szakot is. Ebben az átmeneti időszakban Kovács Istvánné nagy segítségére volt Eördöghné Gizella, a helyi kollégium akkori vezetője.
Az intézmény 2001-től fejlődésnek indult és egyre több diák jelentkezett az újonnan bevezetett szakokra.
Az iskola 2004-2005-ben teljes körű felújításon esett át úgy, hogy közben ment a tanítás.
2015-ben újabb változás történt, mert el kellett dönteni, hogy gimnáziumként vagy szakközépiskolai formában működik tovább az intézmény. A sima gimnázium megszűnt úgy, hogy továbbra is maradt a rendvédelmi képzés, a közgazdasági ismeretek helyett bejött az ügyviteli ágazat és változatlanul ment tovább a pedagógia. Kovács Istvánné szerint jó elgondolás volt a szakgimnázium, mert a diákok továbbra is megkapták az alapműveltséget és aki akart, továbbmehetett a felsőoktatási intézménybe, ugyanakkor a négy év alatt mellék szakképesítésre is lehetőség nyílt. A fiatalok az érettségi bizonyítvánnyal együtt szakmát is szereztek, az ötödévesek ráadásnak még egyet.
2020-tól a szakgimnáziumok helyett bevezették a technikumi képzéseket: rendészeti és közszolgálati, illetve a gazdálkodás és menedzsment ágazat keretében a vállalkozási ügyviteli ügyintéző. A pedagógia akkor még maradt a szakgimnáziumi keretek között, de 2023 szeptemberétől oktatási szakasszisztens képzést indítanak.
Szintén újdonság, hogy középfokú óvónőképzés indul a Hunyadiban.
– Úgy adom át az iskolát, hogy leszámítva a kisebb javítanivalókat, az épület állaga jónak mondható és modern tárgyi eszközökkel van felszerelve. A tornatermet felújítottuk, szabadtéri edzőparkunk és az alagsorban lövésztermünk és konditermünk van. Szintén a megelégedettségre adhat okot, hogy az országban működő 724 technikum közül a Hunyadi a 69. helyen áll. Utóbbi számadat az érettségi és a verseny eredményeket, a felvételik sikerességét, a kompetencia méréseket tartalmazza. Úgy gondolom, ez nagy elismerés az iskolának és a tantestületnek, mert az ő munkájuk nélkül semmi nem ment volna.
Kovács Istvánné helyett Pál Melinda közismereti igazgató-helyettes veszi át a stafétabotot: egy éven át lesz az intézmény megbízott vezetője. A szakmai igazgató-helyettes Licskai Angéla marad, Szabóné Csordás Zsuzsanna pedig megkapja a közismereti igazgató-helyettesi pozíciót.
A Hunyadi elköszönő igazgatója szeretne minél több időt tölteni unokájával, aki hamarosan iskolás lesz.
– Vannak elképzeléseink a ház körüli teendőkről és szeretnénk bepótolni az iskolai elfoglaltság miatt eddig kimaradt utazásokat. Nagyon szeretünk kirándulni, ezért remélhetőleg ezeket mind be tudjuk pótolni.
2025-ben olyan kevés csapadék esett a térségben, hogy legalább 200 mm hiányzik a talajból. A Hanság-Fertőmenti Szövetkezet elnöke szerint a kedvezőtlen időjárási körülmények nemcsak nálunk, hanem az egész országban gondot okoznak.
2025-ben olyan kevés csapadék esett a térségben, hogy legalább 200 mm hiányzik a talajból. A Hanság-Fertőmenti Szövetkezet elnöke szerint a kedvezőtlen időjárási körülmények nemcsak nálunk, hanem az egész országban gondot okoznak.
Osztrák küldöttséget fogadott nemrég a Beledi Általános Iskola. A találkozó olyan sikeres volt, hogy a magyar diákokat és a kísérő pedagógusokat viszont látogatásra hívták, tehát ősszel Ausztriába utaznak.
Idén a március 5-i hamvazószerdával kezdődött a nagyböjt, mely április 19-én ér véget. A húsvét előtti negyven napos felkészülésről Ihász Beatrix, beledi evangélikus lelkész beszélt a Rábaközi Médiacentrum nézőinek.
A Portfolio Csoport 2024 végén tizedik alkalommal osztotta ki a – kilenc kategóriában meghirdetett – rangos agrárdíjakat az ágazat legjelentősebb rendezvényén, a kétnapos Agrárszektor 2024 Konferencián.
Közel hatvanan csatlakoztak a Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesülethez. A pártolótagokat is „teljes értékű” csoporttársaknak tekintik, akik nem vesznek részt a rendszeres összejöveteleken, de ha úgy hozza a helyzet, számítanak a tevőleges segítségükre.