Közel hatvanan csatlakoztak a Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesülethez. A pártolótagokat is „teljes értékű” csoporttársaknak tekintik, akik nem vesznek részt a rendszeres összejöveteleken, de ha úgy hozza a helyzet, számítanak a tevőleges segítségükre.
A Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesület több mint negyvenféle programot szervezett a tavalyi esztendőben. Tömböly Ildikó a Rábaközi Médiacentrum érdeklődésére elmondta, hogy csak a jelentősebbeket említi meg, mert követhetetlenül hosszú lenne a felsorolás. Áprilisban tartották meg a nagy érdeklődésre számot tartó nyugdíjas olimpiát. A programokat úgy állították össze, hogy ne csak az idősek, hanem a település apraja-nagyja is jól érezze magát. A megye több településéről érkeztek a résztvevők és az őket kísérő nyugdíjasok. Olyan sokan voltak, hogy még a tornacsarnok is szűkösnek bizonyult.
A balatonfüredi „Életet az Éveknek” Művészeti Fesztiválon amatőr művészeti csoportok mutatkoztak be. Beled városát a nyugdíjasok dalárdája képviselte. A csoportot Vaspöriné Kótai Szilvia készítette fel a sikeres szereplésre.
A beledi nyugdíjasok minden évben megemlékeznek a trianoni évfordulóról úgy, hogy ellátogatnak a történelmi Magyarországhoz tartozó területekre. 2024-ben a muravidéki Lendvára utaztak.
Csöngén megtekintették a Weöres Sándor-emlékházat, és a helyiekkel is megismerkedtek. 2024 októberében viszont látogatásra érkezett a Rábaközbe az ausztriai Beled település (Bildein) küldöttsége.
A beledi nyugdíjasok minden évben meghívást kapnak dr. Ostorharics-Horváth György professzortól a dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályra, ahol a gondozottak szép karácsonyi műsorral készülnek. Tavaly részt vettek az ostffyasszonyfai hadifogoly-temető koszorúzásán is. A beledi szilveszteri futáson befolyt összeget jótékony célra ajánlották fel, az egyik nyugdíjas társuk unokájának a gyógyítására.
2025. április 12-én (szombaton) rendezik meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát, immár 15. alkalommal. Annak idején Pallag Jánosné művelődésszervező kezdeményezésére indult el a nyugdíjasok sportos rendezvénye, melynek főszervezői feladatait akkoriban a művelődési ház látta el.
– Úgy látom, hogy nálunk maradt ez a labda, mi pedig nem szeretnénk, ha elsikkadna – fogalmazott a Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesület vezetője, majd elmondta, hogy idén Sarród, Mosonmagyaróvár, Rábatamási, Kapuvár, Rábakecöl, Kisfalud, Petőháza, Sopron, Csorna, Babót, Ménfőcsanak, Jánossomorja, Ágfalva, Vitnyéd, Győrújbarát, és két győri csapat vesz részt. Az ausztriai Beled település nyugdíjasai szeretnének tapasztalatokat szerezni, ezért egyelőre csak megfigyelőként vesznek részt a rendezvényen.
A feladatok teljesítését Takács Sándor testnevelő felügyeli. A fiatalok is részt vállalnak a nyugdíjasok olimpiáján, és már az elején mazsorettek köszöntik az érkezőket, majd néptáncbemutatóval szórakoztatják a közönséget. A gyakorlatokat teljesítő csoportok a helyi iskola konyháján étkezhetnek. Nap zárásaként a nyugdíjasok átalakulnak a „táncparkett ördögévé”, és felszabadultan buliznak a retró diszkóban.
Kocsis Józsefné lassan négy éve csatlakozott a Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesülethez. A másodszor is özvegységre jutó asszony családján kívül kortársaival is szeretné megosztani szabadidejét, melyre kiváló lehetőséget kínál az egyesület. – Nagyon sok rendezvény van, jól érzem magam – mondta a nyugdíjas, aki a többieket is arra biztatja, hogy vegyenek részt a közösség életében. Szerinte nem tökéletes a hangja, de szívesen dalol az énekkarosokkal és amikor csak teheti, ott van a heti próbákon is. A bevállalós asszonynak minden program tetszik, és pozitív beállítottságának köszönhetően jól érzi magát az emberek társaságában.
Beküldés dátuma: 2025. 03. 25.
15. alkalommal rendezték meg idén tavasszal a Beledi Nyugdíjas Olimpiát
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.
Csorna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 2026. február 27-én tartotta éves rendes közgyűlését
A tanácskozáson részt vett az Egyesület kiemelt támogatója, Csorna Város Önkormányzata részéről dr.