Magabiztos gyerekek lépték át az iskola kapuját 2024 szeptemberében, hogy megkezdjék a tanulóéveket. Az elsős tanító nénik játékos, mozgásos feladatokkal teszik érdekessé a tananyagot, mely főleg az elején sok mesét tartalmaz.
Dukainé Ruska Mónika már idén tavasszal találkozott a mostani elsősökkel az „iskola kóstolgató” foglalkozáson, melyre még mint nagycsoportosok érkeztek a szüleikkel. A nyílt napon betekintést nyertek a gyerekek a tanórák menetébe, majd az augusztus végi gólyatáboron folytatódott az ismerkedés. Az ovisok a város különböző intézményeiből érkeztek és elsős tanítóik kíséretében körbejárták az iskolaépületet.
A szeptemberi előkészítő időszakban eljutottak a szótagolásig és felismerik az egyes hangokat. A gyerekeknek már nem ismeretlenek a betűelemek sem. A matematika a különböző mennyiségek összehasonlításával kezdődik, ezenkívül mozgásos-énekes feladatokon keresztül gyakorolják az irányokat.
Az első félév feladata lesz a rövid szavak, szókapcsolatok, mondatrészek értő olvasása. Az elsős tanító néni megjegyezte: három tanulója úgy érkezett az osztályba, hogy már magabiztosan olvasott. Matekórán a tízes számkörrel foglalkoznak, illetve végeznek el különböző műveleteket. Kedvcsináló foglalkozásnak szánják az angol és német nyelvi órákat, melyeken a legegyszerűbb szavakkal ismerkednek meg.
Az 1/b osztályfőnöke könnyed, játékos feladatokon keresztül szeretné motiválni az elsősöket és mozgásos versenyekkel, mondókákkal fenntartani a gyermekek érdeklődését. A házi feladatot olyan mennyiségben kapják, hogy végezzenek vele a napköziben, hétvégén pedig nem terheli őket plusz elvárásokkal.
Rohamosan közeledik egy fontos dátum a Kapuvár Térségi Általános Iskola számára: 2025. április 10-11-én lesz a leendő első osztályosok beíratása.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.