A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt. A sikerekre mindenki egyformán büszke lehet, de a tehetség egyszerre jelent felelősséget, kötelességet és kockázatot is – mondta Kiss Zoltán a Soproni SZC Kossuth Lajos Szakképző Iskola ballagási ünnepségén.
– Életetek egyik legszebb, legérdekesebb és legizgalmasabb időszaka zárul le a mai napon
– mondta a Soproni Szakképzési Centrum Csornai Kossuth Lajos Szakképző Iskolájának igazgatója a 11. évfolyamosoknak. Kiss Zoltán szerint a ballagás olyan ünnep, amelybe egy kis szomorúság is vegyül, hiszen a búcsúzás pillanata mindannyiunkból vegyes érzelmeket vált ki. A végzősök megszabadulnak a mindennapi kötöttségektől, a felelésektől, a dolgozatoktól, de még iskolájukhoz kötik őket a barátok és a közös programok.
A csornai Kossuth igazgatója az igényességre való törekvés és a tanórai ismeretszerzés mellett fontosnak tartja, hogy a diákok megtanulják az együttműködés szabályait, valamint épüljön be a mindennapi cselekedeteikbe az ember alapvető értékrendje. Ugyanakkor a közös erőfeszítéseknek akkor van értelme, ha a végzősök azzal foglalkozhatnak, amit igazán szeretnek.
Kiss Zoltán megköszönte pedagógus kollégái következetes, kitartó munkáját, törődését, mellyel a tudás megszerzésére és megbecsülésére ösztönözték a diákokat. A búcsúzó évfolyamoktól pedig azt kérte, hogy látogassák meg később is iskolájukat, tanáraikat és osszák meg velük életük történéseit. A végzős diákokat arra intette, hogy a korlátlan szabadság felelősséggel jár, és sose feledjék azokat, akik végig biztatták, bátorították őket az elmúlt évek során. A szülők, a családtagok a legnehezebb időszakban is mellettük álltak, ezért legyenek hálásak. A diáktársakra úgy gondoljanak, hogy aki egy közösség tagja lett, az évek múlva is számítanak rá és számíthat másokra .
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.