Két forintért kínálták a kukoricapapucsot

Mivel a fiatalok nem mutattak érdeklődést a kézműves tevékenység iránt, félve attól, hogy a népi mesterség végleg eltűnik, az Osliban élő asszonyok jó tíz éve kezdtek intenzívebben foglalkozni a lassan feledésbe merülő csuhéfonással. Hogy biztosítva legyen az utánpótlás, amikor csak tehetik, a gyerekeknek és a fiatalasszonyoknak megmutatják mesterségüket. Termékeikkel több alkalommal kiállításon is bemutatkoztak: Keszthelyen és a fővárosi Polgárok Házában  nagy sikert arattak.

A Győr melletti Börcs községből származó Rinner Jenőné 47 évvel ezelőtt kezdő pedagógusként került Osliba, ahol olyan jól érezte magát, hogy nem vágyott vissza szülőfalujába. Köztudott, hogy a csuhéfonók évtizedek óta szorgoskodnak a rábaközi településen, hisz a parasztember a kukorica minden részét hasznosította. A gazda ősztől tavaszig azzal foglalatoskodott, hogy elhasználja a tengerit. A szárítás csomóba kötve történt, majd közvetlenül a munka előtt beáztatták az alapanyagot. A felpödört csuhét rámára rögzítették, majd miután elvesztette a nedvességet, leszedték a keretről. Az ügyesebb kezűek  elsősorban szatyrot, lábtörlőt, valamint papucsot készítenek – mesélte a  nyugdíjas pedagógus. Az osli születésű Varga Gézáné régen kezdte a papucskészítést, mert fiatalkorában kiegészítő keresetre számíthatott ezzel a tevékenységgel. Szombatonként vették át tőlük a termékeket, s a pénzt félretették stafírungra. A mesterség csínját-bínját külön nem tanította senki, hanem a lányok figyelték az idősebbeket, és a magabiztos mozdulatokat lassan utánozni kezdték. Akkoriban a nap minden szabad percében járt a kezük, és persze a szájuk, mert ősztől tavaszig a családtagok és a barátok közösen fonták a szatyrokat és papucsokat, miközben megbeszéltek minden fontos eseményt. A női triumvirátus harmadik tagja Kapui Béláné, aki nyolcadik osztályos kora óta fonja a papucsot. Fel sem álltak az asztaltól, míg el nem készült a napi hat darab lábbeli, melyért sokat ugyan nem kaptak, de az a pár forintnyi kiegészítő is jól jött a családnak. Aki gondosan félretette kis keresményét, tavasszal kifizethette belőle  legújabb öltözetét.

Nem szabad veszni hagyni a falu örökségét.
Fodor József családja anno a szomszédokkal, ismerősökkel egyetemben állt neki a kukorica betakarításának. Fosztáskor a lányok, asszonyok begyűjtötték a legszebb kukoricacsöveket, amelyekről lehántották a leveleket. A fonás alapanyagát szárítás után felhordták a padlásra, majd amikor ősziesre fordult az idő, nekiálltak a papucskészítésnek. A csuhé beáztatás után vált alkalmassá a megformálásra, de volt, aki színezőanyaggal is lekezelte, hogy még tetszetősebb legyen a késztermék. Osli polgármestere elmondta: annak idején a nőknek a hideg beálltával nem volt annyi munkája, hiszen szünetelt a mezőgazdasági tevékenység, ezért a fonással szerzett pénzből gyarapították az otthoni kasszát. Az öt éve alakult Vadgesztenye Hagyományőrző Nyugdíjasklub tagjai jól ismerték a csuhéfonás titkait, ezért a település vezetője úgy gondolta, hogy a nótázás mellett az asszonyok megmutathatnák a kézműves tevékenységet is. Olyan hagyományőrző sorozat elindításán godolkodnak, amelyen a csuhéfonás felelevenítése mellett bemutatnák az összes többi régi szokást.