A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.
A mezőgazdasági és erdészeti szakra jelentkező fiatalok mezőgazdasági gépésztechnikus, illetve mezőgazdasági gépész, gazda és kertész végzettséget szerezhetnek. A gépészeti ágazaton tanuló diákok a hegesztő szakmát fogják elsajátítani.
Perlaki Sándor szerint függetlenül attól, hogy a diákok a mezőgazdaság melyik területén helyezkednek majd el, nem kell tartaniuk az elbocsátásoktól. Az ágazat rohamos fejlődése ugyanakkor megkívánja a jól képzett és biztos tudással rendelkező szakembereket. – Mi ehhez megadjuk a szükséges alapokat és a nálunk végzett fiatalok felkészülten állnak a technológiai újítások elé. Gondolok itt a precíziós gazdálkodásra, a hozzá tartozó korszerű dróntechnológiára, a digitális talajtérképezési módszerekre. Ezenkívül olyan általános műszaki ismereteket adunk át a tanulóknak, amelyek nem csak a mezőgazdaságban, hanem az ipar számos területén is felhasználhatóak – fogalmazott az igazgató.
A középiskolai jelentkezési lapok leadási határideje: 2025. február 20. A csornai Csukásban nincs központi írásbeli vizsga, csak az öttől a hetedik évfolyamig terjedő időszak év végi bizonyítványait, illetve a nyolcadik osztály félévi tanulmányi eredményeit veszik számításba. A tanulókat pontszámok alapján rangsorolják.
Beküldés dátuma: 2025. 02. 04.Amennyiben beszerzik a gépek működéséhez szükséges megfelelő engedélyeket, a csornai Csukás tangazdaságában is alkalmazni fogják a drónokat.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.