Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak. A polgármester szerint a helyiek kifejezetten örülnek, ha könnyebbé válik számukra a közlekedés.

Lehet, hogy a külsős szemlélő úgy látja, nem olyan nagy horderejű beruházások valósulnak meg Beleden, de a helyiek számára valamennyi nagyon fontos fejlesztés. A Rákóczi utca teljes hosszában felújították a kerékpárutat, melyre több mint 28 millió forintot fordítottak saját forrásból. Major Jenő elégedett a Strabag Zrt. munkájával, mert a kedvező ár nem ment a minőség rovására. A városvezető az előkészítéstől kezdve a legutolsó mozzanatig végigkísérte a beruházást, ezért meggyőződött arról, hogy a kivitelező korrekt munkát végzett, így a kerékpárút remélhetőleg hosszú ideig szolgálja az itt élőket.
Major Jenő megjegyezte: Régóta érett az útburkolat és a kerékpárút rendbetétele. Igaz, a korábbiakhoz képest kicsit keskenyebb lett az úttest, de a többség megelégedésére újították fel a Rákóczi utcát és a hét méter széles felület lehetővé teszi a biztonságos közlekedést. 2023-ban folytatódott a fejlesztéssorozat, melynek keretében elkészült a kerékpárút is. Május elején sor került a műszaki átadásra is. A biciklisek örömmel birtokba vették az új útszakaszt, melyről sok pozitív visszajelzést érkezik a városházára, tehát elégedett vele a lakosság.
Az út és kerékpárút elkészültét követően folytatják Beled legforgalmasabb részén a városközpontnak nevezhető területen a közlekedési, parkolási helyzet javítását. Régi terv valósul meg ezzel, hogy a rendőrőrs és az áruház között lecsatornázzák és lefedik a nyílt árkot és az úttal párhuzamosan térköves parkolókat alakítanak ki. Ezzel egy időben felújítják ugyanezen szakaszon a járdát is. Mindezen fejlesztések nemcsak a közlekedést, parkolást könnyítik és teszik biztonságosabbá, hanem a városközponti képet is szépítik.
Major Jenő emlékeztetett arra, hogy a járdafelújítások 2017-ben kezdődtek, elsőként a vicai Fő utcai járdával. Azóta több mint öt kilométernyi járdaszakaszon újult meg többek között a füzi és újtelepi városrész is három-három utcával érintve.
A polgármester arra kéri a lakosságot, hogy az elkészült létesítményeket –különös tekintettel a járdákra is – rendeltetésszerűen használják és egymásra is legyenek fokozott figyelemmel.
A Rákóczi úttól nem messze, a Kis-Rába partján helyezték el a Beledről elszármazott Tatai Lajos által felajánlott négy ülőkövet, padot. A helyszín így alkalmas lesz arra, hogy séta közben egy pillanatra leülhessünk, beszélgetni és hallgatni a természet hangjait. A vízcsobogás, vízfelület látványa legtöbbünket megnyugtatja. Így van ez a város szélén található horgásztavak környezetében is, ami egyre inkább kedvenc sétáló-, gyaloglóhellyé is válik a helyiek körében.

Beküldés dátuma: 2023. 05. 17.

Kapcsolódó hírek

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

További hírek

  • Trianoni megemlékezés Csornán

    A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play