Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

Nyárzáró programot rendeztek a beledi Kerékpáros pihenőnél

Darázs Ádám erőművész nem először járt Beleden, hiszen korábban többször részt vett a Delta Testépítő Klub által szervezett versenyeken.

A sokszoros magyar és közép-európai erős ember nagyon jó kapcsolatot ápol a 30 éve alakult Beledi Delta Testépítő Klubbal. Korábban gyakran tartottak közös edzéseket Eőry Jenővel, az egyesület elnökével és csapatával.
Jött az ötlet, hogy szervezzünk meg az „Erős emberek verseny”-ét, ami korábban is nagyon jól sikerült – nyilatkozta Darázs Ádám, majd elmondta, hogy az érdeklődők öt versenyszámot tekinthettek meg: volt kerékforgatás, 20 méteren át történő kamionhúzás, autóemelés, egykezes óriás súlyzó kinyomása fej fölé, valamint 25 kg-os Thor-kalapács kitartása.
A beledi lövészklub arra biztatta a vállalkozó szellemű embereket, hogy próbálják ki célzóképességüket. A „Nyitott lőtér” elnevezésű program után a Ziránó bábszínház előadását tekinthették meg a kisebbek. A tizenegyes-rúgó versenyre már a nagyobbak is beneveztek a Beled SE rendezésében. Beled város ÖTE csapata a tűzoltóautókat mutatta be a gyerekeknek és a velük érkező felnőtteknek. A nap folyamán a családok kipróbálhatták a mini vonatot, a pedálos autókat, a bátrabbak pedig a vízszintes csúszdát. Késő délután Vanessa és a Happy End Cserháti Zsuzsa és Mátér Péter emlékműsorával lépett fel.

Beküldés dátuma: 2024. 09. 03.

Kapcsolódó hírek

További hírek