Emberemlékezet óta nem volt evangélikus templom Vásárosfaluban, de 2019 októberében ez a csoda is megtörtént. Ilyen esemény évszázadonként ha egy alkalommal előfordul, ráadásul néhány száz lelkes faluról van szó – jegyezte meg Molnár Sándor polgármester.
A vásárosfalui gyülekezet régi álma vált valóra 2019 októberében: a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke felszentelte új templomukat. Szemerei János beszédében elmondta, hogy egykor evangélikus istentiszteleti hely működött a vásárosfalui régi iskolában, abban az időben, amikor itt volt a környék anyagyülekezete, melyhez a beledi fília is hozzátartozott. Azóta megfordult a helyzet, hiszen a városban több az evangélikus hívő, Vásárosfalu kicsi közössége, a nyolcvan fős gyülekezet mégis elérte, hogy sokak épülésére és megújulására elkészüljön a saját templomuk.
A templom építésével kapcsolatban mindenki maximálisan teljesítette vállalt feladatait – fogalmazott Molnár Sándor, Vásárosfalu polgármestere még az átadóünnepség előtt. Szerinte a vállalkozók és a társadalmi munkában részt vevők is kitettek magukért. A belső berendezések még nem készültek el teljesen, de ez nem akadályozta meg az átadóünnepség megtartását. A toronyra felhelyezték a nagyméretű keresztet, a templom homlokzatán pedig helyet kapott az első és a második világháborúban elesett hősök nevét feltüntető emléktábla.
Molnár Sándor hozzátette: mire a templomban kívül-belül elkészül minden, a végösszeg eléri az ötven millió forintot, mely nem tartalmazza az önkéntes segítők munkájának értékét.
– Biztos, hogy a Jóisten is így akarta, de mindenre került pénz. Természetesen ebből az önkormányzat sem vonhatja ki magát, mert ez az épület is a közösséget szolgálja, mint például a faluház – hangsúlyozta az elöljáró, majd arról beszélt, hogy az áremelkedések és az építési szabályzatok változása miatt nem tudták befejezni a beruházást a reformáció 500. évfordulójára.
– Köszönet mindenkinek, aki egy kicsit is tett a templomunkért, most már csak az kell, hogy mindig sokan hallgassák itt Isten igéjét – mondta az ünnepi közgyűlést megnyitó Buthi Gyula presbiter.
Ihász Beatrix esperes Isten áldását kérve köszönte meg mindazoknak a tevékenységét, akik bármilyen módon hozzájárultak a templom építéséhez. Az evangélikus lelkész beszéde után adománygyűjtésre hívta fel a hívek figyelmét, hiszen szükség van minden forintra, mert szeretnék, ha az épület belső berendezése is elkészülne.
Néhány éve kívül, most pedig belül újult meg a beledi evangélikus templom
Ihász Beatrix örömteli hírről számolt be a Rábaközi Televíziónak: a 21. századi igényeknek megfelelően újították meg a beledi evangélikus templom belső terét.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.