Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Zökkenőmentes tanévkezdés az 1/a-ban

Kedves, aranyos gyerekek járnak a kapuvári Széchenyi 1/a osztályába, ahol vidám pezsgéssel telnek a „dolgos” hétköznapok. Osztályfőnökük szerint a diákokban hamar kialakult a szabálykövető magatartás és a különböző óvodákból érkező gyerekek súrlódásmentesen beilleszkedtek az iskolai életre.

A Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályának létszáma tizennyolc fő, melyből tizenkettő a kislány és öt a kisfiú. Nem számolási hiba történt, mert van még egy osztálytárs, akinek személyére a cikk végén derül fény.
Vargáné Bakó Bernadett szerint a mostani elsősök céltudatosak és könnyen barátkoznak, melyben valószínű nagy szerepe volt az augusztus végi gólyatábornak is. Az első nyolc hetet előkészítő időszaknak tekintik, ezért ilyenkor főleg arra összpontosítanak, hogy fejlődjön a gyerekek rövid- és hosszútávú memóriája, valamint hozzászokjanak az iskolai szabályokhoz. A betűelemek gyakorlásával év végére már írni és olvasni fognak, a húszas számkörben pedig műveleteket hajtanak végre.
Vargáné Bakó Bernadett életében nagy változást hozott a 2023/2024-es nevelési év, mert hét évig a Kapuvár Térségi Általános Iskola gartai tagiskolájában dolgozott, ahova csak az elsősök és a másodikosok jártak. Régi munkahelyét nem véletlenül nevezték a béke szigetének, ugyanakkor a kicsik néhány év után vágytak is arra, hogy másik épületben, még több gyerekkel körülvéve folytathassák tanulmányaikat. A Széchenyi viszont jóval nagyobb intézmény, mint a gartai, ezért itt teljesen más a légkör.
– A változást jól éltem meg, tetszik az egész rendszer – mondta el véleményét arról, hogy Kapuváron idén ősztől külön iskolaépületben tanulnak az alsósok és a felsősök. A pedagógus szerint jót tesz a gyerekeknek, hogy a hasonló korosztályba tartozó társaikkal tanulhatnak együtt. A korábbi években úgy látta, hogy legalább annyi pozitív, mint negatív következménye volt annak, amikor egy épületbe jártak a kisebbek és a nagyobbak. Az alsósok még inkább önmagukat keresik és a helyüket a közösségben, a náluk idősebbeknek viszont már kezd kialakulni a saját személyiségük, viselkedésük. Hogy mennyire volt sikeres a gyerekek és a tanítók részéről a beilleszkedés, az új rendszerhez való alkalmazkodás, idővel ki fog derülni, de a pedagógus eddigi tapasztalatai alapján sikeresen indult a tanév.
Az osztályfőnök elmondta, hogy a tanórán kívüli foglalkozásoknak is fontos szerepe van, mert ilyenkor jobban megismerik egymást a gyerekek. Az őszi szünet előtt „tökös” családi napot tartanak és a szülőkkel együtt készülnek a halloweenre, advent idején pedig győri kirándulást szerveznek, év végén pedig osztálykirándulást terveznek.

Elérkeztünk az összefoglaló végéhez, ezért ideje bemutatni a tizennyolcadik osztálytársat: „Levél”teknős 11 évvel ezelőtt, gyermeknap alkalmával érkezett az iskolába, Vargáné Bakó Bernadett akkori osztályához. A tanulók szívesen vállalták az ajándékállat gondozását, aki viszont folyamatos növekedésével hálálja meg a törődést. A pedagógus elmondta, hogy az ékszerteknős nagyon jó hatással van a diákokra, megnyugtatja őket és az „osztályállat” már a puszta jelenlétével hozzájárul ahhoz, hogy korán kialakuljon a tanulók felelősségtudata.

Beküldés dátuma: 2023. 11. 06.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play