– A szakács szakma is olyan, mint minden más egyéb munka: mindig van hova fejlődni. Tényleg igaz, hogy a jó pap holtig tanul. Folyamatosan képezem magam a különböző éttermekben és rengeteget olvasok a gasztronómiáról – mondta Nagy Eszter, akinek a főzőműsor fináléjából való kiesés nem valaminek a végét, hanem a kezdetét jelentette.
Nagy Eszter tavaly főzőtudományával szerzett országos ismertséget az egyik kereskedelmi csatorna látványos vetélkedősorozatában. A legjobb női szakács címet kiérdemlő játékos nemcsak a fakanalat forgatta jól, mert taktikai képességeit és színes egyéniségét is megcsillantotta.
– Éltetem egyik legmeghatározóbb élménye volt, hogy részt vehettem a főzőműsorban. Akkor még sajnáltam, hogy nem nyertem, azóta viszont nem bánom. Azt gondolom, hogy így sokkal több időm jut mindenre. Lehet, hogy a pénznyereményből nyitottam volna egy éttermet, ahova most be lennék zárva, így viszont sokkal több helyre eljutok – mesélte a tévés szereplő, akit azóta vállalkozások kérték fel termékeik népszerűsítésére. A kreatív séf nagyobb cégeknek szervez főzéssel kombinált csapatépítő tréningeket. Saját főzőiskolájában tizenhét gasztrotréningből lehet választani. (http://www.creativechef.hu, facebook: CreativeChef Eszter)
Jövőbeni éttermét magyaros konyhával tudja elképzelni, ahol újragondolja és játékosabb formában kínálja a megszokott ízeket. Kísérletező kedvét szeretné érvényesíteni a hagyományos ennivalók megjelenítésében, tálalásában.
Eszter újabban a Győr+TV adásain bukkan fel, mert olyan tévés szereplést akart vállalni, amelyet nemcsak a hivatásos szakácsok, hanem a nézők is magukénak éreznek. Elérhető alapanyagokból, érthető módon szeretné bemutatni a különböző finomságok elkészítését. A Rábaközi Televízió is műsorra tűzte a „Creative chef” című főzőmagazint, mely olyan receptek alapján mutatja be az egyes ételek előállítását, amelyeket a háziasszonyok is képesek reprodukálni.
– Egyre fontosabb az egészség. Én ennek megfelelően próbálok főzni, de úgy, hogy ne menjen az ízek rovására. A szépen terített asztal az a hely, amely körül az emberek összegyűlnek, ahol az élet nagy dolgai születnek, ezért én mindenkinek azt javaslom, főzzenek sokat, egyenek jókat és nézzék a műsort – mondta Nagy Eszter.
A Csorna melletti településekről, a rábaközi falvakból érkeznek az idei cserkésztábor résztvevői, akik közül többen első alkalommal nyaralnak a csapattal.
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.