Egész nemzet tanult meg hangtalanul imádkozni Trianon eljövetelekor. Az emberek azonban megtanulták, hogy egyetlen félelem sem örökös. – Amilyen csendesek lettünk mi, olyan hangos volt körülöttünk a győztesek páholya – mondta Fazakas Zoltán Márton, a Csornán megrendezett trianoni ünnepség szónoka.
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület nevében Szalayné Galambosi Tímea, a Csor-nai Városi Művelődési Központ és Könyv-tár igazgatója köszöntötte a trianoni béke-szerződés aláírásának és a nemzeti össze-tartozás évfordulójának alkalmából ren-dezett ünnepség résztvevőit. Ezt követően Molnár Ferenc „Trianon” című saját köl-teményét adta elő.
– Magyar testvéreim, kedves fiatalok! Emlékeznünk kell az egykori Magyarországra, és arra a történelmi eseményre, amely jelenünket is, és még a ti jövőtöket is meghatározza – mondta Fazakas Zoltán Márton apát, majd egy megtörtént, valós történetet mesélt el a jelen lévő ifjúságnak, annak okulására, hogy mit jelent az imádság az egyének életében. A harcokban edzett, a világégés idején sokat szenvedett, megrendült férfiak kerestek vigaszt az otthonok felé szálló fohászban. Trianon megalázást, szégyent, elesettséget, szegénységet hozott a magyaroknak.
– Mi a kiút Trianonból? Szeresd a családodat, még akkor is, ha néha lecserélnéd őket szívesen. Tiszteld a hazádat, a földet, amin állsz, ami kenyeret ad, és imádd az Istent – fogalmazott a premontrei apát.
Az ünnepségen megjelentek a város vezetői, a képviselő-testület tagjai, és az egyházak képviselői. A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Iskola nyolcadikas tanulói ünnepi műsorral készültek a jeles évfordulóra.
Beküldés dátuma: 2017. 06. 13.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.