Szeretet áradt a gyermekek lelkéből, amikor az alkotásokat elkészítették

Nem tudni kell, hanem érezni, hogy mi a valódi művészet – fogalmazott Biky Ottó a Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola képzőművész növendékinek műveiből összeállított tavaly év végi tárlatmegnyitón.

A csornai Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója szerint a 2024 végi adventváró tárlaton megjelent látogatókban az volt a közös, hogy valamennyien szeretnek a művészetek bűvkörében élni, az alkotások között barangolni, sőt személyes viszonyt alakítanak ki egy-egy képpel és alkotóikkal. A művészetkedvelőket az a különös érzés járja át, hogy úgy érzik, abban a légkörben jobb emberekké válnak.
– A falakon látható alkotások önmagukban mind egy-egy teljes szuverén világot mutatnak. Meggyőződésem, hogy minden egyes kép önmagában is betöltene egy-egy falat otthonainkban, bármilyen méretű is legyen az. A képeket nézegetve olyan kérdés merülhet fel bennünk, hogy a gyermekek közül ki milyen stílusban fest, alkot – mondta az igazgató, majd ismertette a hosszabb és rövidebb választ is. Az alkotó a művészettörténet minden festőétől magáévá tett egy szemléletet, ecsetvonást, témát, képelemet; aki és ami tetszett neki éppen. A stílusra vonatkozó egyszerűbb magyarázat pedig a következő: Minden gyermek a saját, egyedi stílusában fest.
Jelenleg Szilágyi-Jéger Teréz, Balogh-Tatai Renáta és Tatai Ágnes irányításával működik az intézményben a képzőművészeti tagozat, ahol több mint száz növendék ismerkedik a művészeti technikákkal.

Beküldés dátuma: 2025. 01. 08.

Kapcsolódó hírek

  • Advent első vasárnapja Csornán

    November végén megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a csornai jégpálya. Advent első vasárnapján ünneplőbe öltözött a város és kigyúltak a település káprázatos fényei.

További hírek