Interaktív gyermek-elsősegély oktatáson vettek részt a Csornai Napközi Otthonos Óvoda munkatársai március hónapban.
Eitler Gergely mentőtechnikus elsősegély és életmentő képzést tartott az óvodapedagógusoknak. Az oktatás a váratlan balesetekre és egyéb szélsőséges helyzetekben előforduló egészségkárosító, életveszélyes helyzetekre készítette fel az óvónőket, akik időben megkezdhetik a sérült gyermek szakszerű ellátását a mentő megérkezéséig.
Tüske Anita elmondta, hogy elsősorban a sérülések, vérzések, törések, illetve a hirtelen eszméletvesztés kezelésével foglalkoztak, mindezek mellett pedig a keringés és légzésleállás, valamint az újraélesztés került a fókuszba.
A nap további részében Lechner Aranka oligofrénpedagógia – szomatopedagógia szakos tanár, pszichológia szakos bölcsész „Az óvodások tanulási folyamatai a vizuális és motoros fejlődés tükrében” címmel tartott előadást. A gyógypedagógus elmondta, hogy különböző képességekkel, adottságokkal, öröklött tulajdonságokkal jövünk világra. A gyermeki személyiség különböző összetevői nem egyforma ütemben fejlődnek, mert bizonyos képességek gyorsabban, mások lassabban érnek meg. A gyermek képességeinek kibontakoztatásában, a gyermek érzelmi, erkölcsi, szociális és értelmi gazdagításában az óvodának, később az iskolának van döntő szerepe.
Az előbbiekből következik, hogy nagy felelősség hárul az óvónőkre, a tanítókra és a tanárokra.
Szem előtt kell tartani, hogy minden gyermek tehetséges valamiben. A szülő és a pedagógus feladata, hogy felfedezze és támogassa a gyermek adottságait, erősségeit, azokat a képességeket, amikre később bátran és biztonsággal építkezhet.
– Sikeresen csak akkor oldhatjuk meg feladatainkat, ha munkánk iránti alázattal, gyermekszeretettel, igényességgel, türelemmel, a folyamatos megújulás képességével végezzük munkánkat – fogalmazott Tüske Anita óvodavezető, aki végül megköszönte az előadóknak, hogy nagy szakmai tudással, tapasztalattal, tanulságos interaktív előadással járultak hozzá a program sikeréhez.
Beküldés dátuma: 2025. 03. 25.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.