Csorna Város Önkormányzata „Sportolj Rábaköz!” címmel hirdetett szabadidős programot a csornaiaknak és a környékbeli települések lakosságának. Az érdeklődők egyénileg, illetve 3-5 fős csapatokban vehettek részt a különböző versenyszámokon és próbálhatták ki a sporteszközöket.
Közel tíz esztendeje Magyarországon is elérhető a buborékfoci, mely évről évre egyre népszerűbb a szabadtéri játékok kedvelőinek körében. A futball eddig ismert szabályai vonatkoznak a résztvevőkre, annyi különbséggel, hogy egy „buborékban” játszanak. A világ legbiztonságosabb extrém sportját a kicsiktől az idősebbekig valamennyi korosztálynak ajánlják, mert a biztonsági övvel ellátott, felfújható gömbben kiküszöbölhetőek az esetleges sérülések.
A lézerharcosok izgalmas ütközetekre számíthattak. A stratégiai kalandjáték szintén életkoról függetlenül ajánlható és különösebb védőfelszerelés nélkül is biztonságos. Csupán egyéni fejpántot és megkülönböztető jelzést kapnak a résztvevők. A Diadém Csornai Termálfürdőbe kilátogató gyerekek szüleinek sem kellett aggódniuk, mert a fiatalok ártalmatlan és fájdalommentes viadalban mérhették össze erejüket és ügyességüket.
Az akadálypályán változatos feladatok vártak a gyerekekre, akik kipróbálhatták, hogy mennyire ügyesek, milyen az egyensúlyérzékük és bizonyíthatták kitartásukat.
Sokan az extrém sportok közé sorolják az íjászharcot is, mely valamennyire hasonlít a paintball játékra. „Az éhezők viadala” című filmhez hasonlóan az egymásra vadászó csapatok küzdenek a két térfélre osztott, búvóhelyekkel ellátott pályán. A lövöldözős játékra nemtől és kortól eltekintve bárki benevezhetett. (Fotó: Szabados Tibor)
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.