A kapuvári katolikus iskola elsősei is túl vannak az előkészítő időszakon, az őszi szünet óta pedig matematikából és magyarból is veszik sorra az előírt tananyagot.
Szabó-Egyházy Kinga tanítónő már a tavalyi iskolahívogató programokon találkozott a mostani elsősök nagy részével, hisz sok kisgyermek érkezett az ovisulis rendezvényekre. Osztályszinten az augusztus végi gólyatábor kínált alkalmat az ismerkedésre. A huszonhét fős osztályba tizenegy kislány és tizenhat kisfiú jár – mondta az osztályfőnök. A diákok nem egyforma előismeretekkel, tudással érkeztek az iskolába, mert már az elején volt olyan kisgyermek, aki tudott olvasni és számolni. A többiek szépen haladnak az anyaggal, akinek pedig könnyebben megy, külön feladatokat oldhat meg, tehát ők sem fognak unatkozni. Az elsősök matematikából az ötös számkörben végeznek különböző műveleteket, egyszerűbb feladatokat és hamarosan előkerülnek a magasabb számok is. Az előkészítő időszak után már nemcsak a hangokra bontással foglalkoznak a magyar órán, hanem két-három szavas szókapcsolatokat olvasnak és írnak a gyerekek.
Szabó-Egyházy Kinga szerint az utóbbi időszakban hosszabb időt hagynak az előkészítésre, ezért kicsit lassúbb tempóban haladnak a tananyaggal. A cél, hogy minél változatosabb feladatokat oldjanak meg, melyekhez segítségül hívják az interaktív táblát is. Tanév végéig eljutnak a húszas számkörig. Magyarból a gyerekek elsajátítják az írást és az olvasást, csak a nagybetűk írása csúszik át a második osztályba.
A frissdiplomás Ivánkovics Kata idén ősszel került a Páli Szent Vincébe. Ismerős számára a környezet, hiszen az itteni gimnáziumban érettségizett, majd a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ tanító szakán végzett. Kata már első osztályos korában tudta, hogy pedagógus szeretne lenni. Gyakorlati évei alatt harmadikos-negyedikes gyerekekkel foglalkozott, ezért számára is sok kihívást jelent, hogy az elsősök osztálytanítója lett. A pedagógus szerint rengeteg módszer és széles eszköztár áll a rendelkezésükre a tanítás során.
A Páli Szent Vince Katolikus Iskolaközpont 1/a osztályának osztályfőnöke és osztálytanítója kölcsönösen segíti egymást a munkában, ami által még hatékonyabb az oktatás. Szabó-Egyházy Kinga tartja a matematika és a testnevelés órákat, Ivánkovics Kata pedig a magyart és az énekórát vezeti, ezenkívül az óvodásokat oktatja az angol nyelvre.

A kapuvári katolikus iskola várja a leendő első osztályosokat
A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban már tavaly decemberben elkészült az ún. beiskolázási terv a 2025/2026-os tanévben kezdő első osztályosok számára.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.