2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.
Hét intézmény tanulóifjúsága vett részt a találkozón: soproniak, nagycenkiek, csornaiak, mosonszentmiklósiak, gönyűiek és fertőszéplakiak, valamint az idei rendezvénynek helyet adó kapuvári intézmény diákjai. A házigazda szerepét betöltő kapuvári Széchenyi iskola a reformkori politikus életútját bemutató műsorfolyammal készült. A vendéglátók olyan programmal készültek a különleges alkalomra , melyen valamennyi iskola aktívan részt vett, és a Kapuvárra érkező gyerekek betekintést nyertek a rábaközi település múltjába, valamint jelenébe. A Széchenyi iskolák találkozójának résztvevői hét témával kapcsolatos játékos feladatokat oldottak meg, melyek közül két „állomás” a helyi általános iskolában volt, a továbbiak pedig a város többi nevezetes pontjain.
Horváth László köszöntőjében elmondta: Széchenyi szellemiségéből kiindulva a pedagógusok abban reménykednek, hogy talán olyan nemes lelkű fiatalokat nevelnek, akik sokat tesznek közösségükért, lakóhelyükért, de akár a nemzetükért is. A Kapuvár Térségi Általános Iskola igazgatója ezt követően felidézte a magyar politika egyik legjelentősebb alakjának életútját.
A nap folyamán a jelenlévők mécseseket helyeztek el a kapuvári általános iskolában lévő mementónál és megkoszorúzták Széchenyi István mellszobrát.
A Széchenyi iskolák találkozója Csornáról indult el 1992-ben. „Békeidőben” hétévente kerül a rendezés joga a kapuváriakra, de a koronavírus-járvány miatt két év kimaradt, így legutóbb 2016-ban tartották meg a rábaközi településen. Horváth László szerint a találkozó fontos esemény az iskolák életében, mert találkozhatnak egymással az azonos nevű intézményekben dolgozó pedagógusok, a gyerekek pedig játékos formában ismerkedhetnek Széchenyi szellemiségével. – Ha nem is lesz mindenkiből Széchenyi, sőt kis Széchenyi sem biztos, de ismerjék meg az általa létrehozott vívmányokat. A „legnagyobb magyarhoz” hasonlóan törekedjenek arra, hogy az élet bármely területén kiemelkedőt alkossanak – fogalmazott a Kapuvár Térségi Általános Iskola igazgatója, majd megköszönte a Soproni Tankerületi Központ és a kapuvári önkormányzat támogatását. Az étkeztetés lebonyolításában segítségükre volt az Ambrózia Pékség, a Cserpes Sajtműhely Kft., valamint Horváth Ferenc, Szárföld polgármestere. Szintén köszönet illeti a kapuvári Széchenyi iskola valamennyi dolgozóját és a tanulóifjúságot, akik lelkesen készültek a vendégek fogadására.
Beküldés dátuma: 2025. 04. 14.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.