Magyarország kormánya 80 millió forinttal támogatta a Kapuvár határán lévő mosontarcsai híd felújítását. A tartó támfalak sérülése miatt a pillérekig visszabontották a szerkezetet, de Hámori György szerint nincs megállás, mert látogatóközpontot szeretnének létrehozni a szimbolikus jelentőségű helyen.
November 4-én az 1956-os forradalom és szabadságharc szovjet csapatok általi leverésére emlékezve tartanak nemzeti gyásznapot országszerte. Kapuvár határán lévő, Hansági-főcsatornán átívelő hét méter hosszút mosontarcsai híd az 1956-os események kapcsán vált ismertté, amikor tízezrek keltek rajta át a jobb világ reményében. Az egykori fából készült híd 1996-ban osztrák és magyar közreműködéssel épült újjá, ahol ma történelmi emlékhely található.
Idén a csapadékos időjárás miatt vált megközelíthetetlenné az andaui emlékhely, ezért Kapuvár Város Önkormányzatának küldöttsége néhány nappal később hajtott fejet az áldozatok emléke előtt. Az ünnepségen részt vett Radó Tamás kapuvári plébános, az egyházmegye pasztorális helynöke, valamint Wurst Erzsébet az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségétől.
A gyalogos híd és környezetének felújítását Kapuvár nem tekinti befejezettnek, ezért olyan látogatóközpontot szeretnének kialakítani, mely elsősorban a jövő generációja számára elevenítené fel a tárgyi emlékek és egyéb dokumentumok révén a több mint hatvan évvel ezelőtti történelmi eseményeket. Kövér László az elképzelés élére állt, ezért a kapuvári önkormányzat a házelnök ötletei alapján tervezte meg a szimbolikus jelentőségű átjáró további fejlesztését.
– Nagy örömünkre szolgált, hogy Andau település is csatlakozott a kezdeményezéshez, ezért ők, mint valamikori fogadóország is létrehoznak valami hasonló kiállítást. Mögöttem a megújult – számunkra mosontarcsai, a világon andauiként megismert – híd, mely sokat jelent a magyaroknak – mondta Hámori György, akinek nagybátyja révén személyes kötődése is van az emlékhelyhez.
A „menekülők útja” néven is emlegetett gyalogos hidat ma főleg a természet szerelmesei és a megemlékezők látogatják. Kapuvár polgármestere arra emlékeztetett, hogy az utolsó jelentősebb felújítás óta romlott a felépítmény állaga, ezért tavaly a turisztikai főszezonban egy időre le kellett zárni.
Hámori György megköszönte Kövér László házelnök, a kapuvári származású Dukai Miklós államtitkár, valamint Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő közreműködését, melynek révén 80 millió forinttal támogatta a magyar kormány a híd felújítását.
Az Ausztria felé 56 fokos szögben elhelyezett 56 db jelképes szobor a történelmi eseményekre emlékeztet – tette hozzá Kapuvár első embere.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.