A csornai önkormányzat folytatja a meglévő, de rossz állapotú parkolók felújítását és lehetőség szerint újakat is terveznek. Major András hozzátette: szinte lehetetlen feladatnak tűnik, hogy ugyanolyan ütemben növeljék a parkolókat, mint amilyen rohamosan nő a városban a forgalomba kerülő gépjárművek száma, de ahol lehetőség van rá, igyekeznek megtenni.
Két-három hete még folyamatban lévő beruházásról beszélt Major András a Soproni út, OTP Bank és a Zöldfa vendéglő közötti szakaszáról. Az alpolgármester akkor a fejlesztés műszaki paramétereit ismertette, illetve elmondta, hogy mikorra várható a munka befejezése. Azóta a teljes nyomvonalon megújultak a parkolók és a szervizút is, a felújítás befejeződött.
– Örömmel jelentem, a munkálatok befejeződtek, a felújítás elkészült. Az autósok már birtokba is vették a megújult területet. 395 négyzetméternyi új aszfaltburkolat került kialakításra, 85 folyóméternyi kiemelt szegély megtámasztással. Elkészült a terület csapadékvíz-elvezetése, az aknafedlapok szintre emelése, illetve az elmúlt héten felfestésre kerültek az új parkolóbeállók is. 21 parkoló lett kialakítva.
– Szeretném megköszönni az itt élők türelmét és az építő jellegű észrevételeit a felújítás kapcsán, a Vilmos Park Kft.-nek a kivitelezés koordinálását, illetve a Makadám Kft.-nek a beruházás lebonyolítását. Kívánom, hogy rendeltetésszerűen használjuk a parkolót és a szervizutat és vigyázzunk rá közösen a jövőben – fogalmazott Major András.
– Alpolgármesterként örülök annak, hogy évről évre sikerül városszerte felújítani a meglévő, de rossz állapotú parkolókat – tette hozzá, majd néhány korábbi példát is említett: Többek között az Erzsébet királyné utca elején, a Mártírok terének mindkét oldalán, a Szent István téren a Kormányablak előtti területen, valamint az Ifjúsági lakótelepen is sikerült felújítani a parkolókat. A jövőben új parkolók építését is megcélozza az önkormányzat; persze ez több tényezőtől is függ, többek között attól, hogy az adott területen lehetőséget biztosít-e erre a rendezési terv, a közművek elhelyezkedése, valamint maga az érintett környezet lehetővé teszik-e az építkezést.
Major András a tájékoztatója végén elmondta, hogy a Soproni útnak ezen szakasza önkormányzati képviselőként az ő választókörzetéhez tartozik és örül annak, hogy évről évre sikerült itt is szebbé tenni a környezetet, beleértve a társasházak mögötti játszótér kialakítását, a társasházak közötti, növényekkel díszített pihenősziget létrehozását, az említett nyomvonalon teljes egészében felújított járdát, illetve most a parkolóhelyek és a szervizút felújítását.
– Rengeteg tervünk, célunk van még a jövőre vonatkozóan, hogy még szebbé tegyük a Soproni út ezen szakaszát is. Reméljük, lesz lehetőségünk megvalósítani – fogalmazott Csorna alpolgármestere, a körzet önkormányzati képviselője.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.