Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 176/2010. (V. 31.) számú határozatában Csorna Szolgálatáért Díjat adományoz Tudósné Tóth Máriának, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ pedagógusának három évtizedes kiváló pedagógiai munkája, valamint a közösség érdekében végzett önzetlen tevékenysége elismeréseként. Pedagógusi munkája során a nevelés-oktatás klasszikus elemeire épít, amelyben fontosnak tartja az oktatás és nevelés egységét. Pályafutása során alsó tagozatos gyermekeket tanított, és a rá jellemző kedvességgel, szeretettel oldotta fel a kicsik és szüleik iskolakezdési feszültségeit. Közismerten gyermek centrikus, tanítványai ragaszkodnak hozzá, szeretik. Osztályfőnökként egységgé kovácsolja osztályát és nyitott a szülők iránt is. Népszerűek az általa szervezett kirándulások, gyalogtúrák, táborok. Igazi közösségi ember, kollégái szeretik, tisztelik. Negyven éve tagja a Bárdos kórusnak, számtalan csornai, megyei, országos és határon túli kórustalálkozón járult hozzá Csorna Város hírnevének öregbítéséhez. A város gyermekeinek szervezett, immár hagyományos „Minimax Napi” rendezvényen főszervezőként tevékenykedik.
Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 174/2010. (V. 31.) számú határozatában Csorna Szolgálatáért Díjat adományoz Kovács Ilonának, a Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium nyugalmazott pedagógusának több évtizeden át nagy szaktudással, fáradhatatlanul, emberségesen végzett pedagógusi munkájáért. 1970-ben kapta középiskolai tanári diplomáját Budapesten az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika-fizika szakán. Az egyetem elvégzése után a csornai Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskolában kezdte pedagógusi munkáját, ahonnét nyugállományba vonult 2 éve. Kezdettől fogva mindkét szaktárgyát tanította, illetve végig osztályfőnök is volt. Tagja az Eötvös Társulatnak, a Nukleáris Társaságnak és a TIT-nek. Szereti a természetet, ezért 1980 óta vezette az iskolai természetjárókat. Szereti a zenét, ezért szívügyének tekintette, hogy a komolyzene minél több diákhoz eljusson. Sok éven át szervezte a filharmóniai előadásokat. Ezzel olyan hagyományt teremtett, amely ma is folytatódik a Hunyadiban.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanító és Óvóképző Főiskolai Kara 70 éve szerzett oklevele alapján rubinoklevelet adományozott Nagy Kálmán, a Széchenyi István Körzeti Általános Iskola nyugalmazott pedagógusának.Nagy Kálmán tanár és karnagy pedagógiai és zenei munkája meghatározó volt a város kulturális életében. Zenekari hangversenyeket, kórustalálkozókat szer-vezett. 1959-ben megalapította a Csornai Központi Énekkart, a mai Bárdos Kórus elődjét. A kórussal rendszeresen részt vett megyei, országos és határon kívüli találkozókon. Munkásságát számos bel- és külföldi fesztivál, 8 arany minősítés, 15 rádiófelvétel kísérte. Zenei tevékenysége mellett pedagógiai kuta-tómunkát is végzett. Közéleti tevékenységéért 1981-ben Pro Urbe, zenepe-dagógiai és kórusvezetői munkásságáért 1994-ben Csorna Város Díszpolgára kitüntetést kapott. A Széchenyi István Általános Iskolából 1988-ban vonult nyugállományba. 1996 áprilisában ünnepség keretében, a még általa szervezett Bárdos Kórusok találkozóján búcsúzott el szeretett városától. Gyermekei közelébe, Budapestre költözött, de lélekben ma is csornainak vallja magát.
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.