A szombathelyi főiskola matematika-könyvtár szakán végzett
Kónya Tamásné Varga Ibolya huszonhat éve kezdte a pedagógus pályát. Diplomájának megszerzése után a marcaltői iskolában kezdett dolgozni. – Tizenhárom évig vezettem az intézményt, és az általános iskola valamint óvoda mellett kollégáimmal létrehoztuk a művészeti alapiskolát is – mondta a Csornai Általános és Művészeti Iskola, Napköziotthonos Óvoda főigazgatója, aki hozzátette: a csornai intézmény szinte ugyanolyan felépítésű, mint amilyet Marcaltőn irányított. Mivel a pápai

kistérséghez tartozó településen kis egységekből állt a komplex létesítmény, mindegyiket egy személyben igazgatta. A csornai oktatási intézmény élére kinevezett pedagógus szerint ennek nagy előnye volt, hogy jól ismerte a részfunkciókat is, ami viszont megnövelte a feladatokat. A 2011 novemberétől kinevezett új vezető az első időszakban kollégái türelmét kérte, mert tájékozódnia kell a körülményekről. – Elmondtam a többieknek is, hogy nem akarok gyökeres változtatásokat, hiszen jól működő intézményegységről van szó. Az eddigi eredményeket szeretném megtartani, és továbbfejleszteni munkatársaimmal együtt, javítani, segíteni az ő tevékenységüket – fogalmazott Kónya Tamásné. Az általa irányított intézmények közül a legnagyobb az általános iskola, amely a kompetencia-mérések alapján is nagyon jó eredményeket mutat, továbbá itt olyan oktatási módszereket alkalmaznak, amelyek mindig a szívügyéhez tartoztak. A főigazgató továbblépési lehetőségnek nevezte a referencia-intézményi cím elérését, melynek előfeltétele, hogy minél több helyen ismerjék az ún.jó gyakorlataikat. A további lépcsőfok, hogy a csornai iskola akár valamelyik felsőoktatási intézmény gyakorlóhelye is lehetne. A széles körben ismert művészeti oktatást egyre többen veszik igénybe, és a riportalany ezt a tendenciát szeretné folytatni. További tehetséggondozó tanszakok indítását nem tervezik, mivel így is szerteágazó a gyerekek által választható képzés.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 16.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
-
20 éve alakult a kapuvári néptánciskola
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
-
Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.
-
Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub
A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.