November végén kigyúlt az első adventi gyertya fénye Kapuváron a Fő téren, ahol több százan ünnepeltek karácsonyi hangulatban. A Szent Anna és Szent Sebestyén templomban a gyermekek műsora hozott melegséget az emberek szívébe.
– Közösség, összetartozás, hit, várakozás, öröm, illatok, betlehem, énekszó és finom falatok éreztették velünk, hogy Kapuváron lenni jó, kapuvári lakosnak lenni jó! – mondta Horváth László. – Advent az örömteli, szívbéli várakozás, az eljövetel ideje. Azt kívánom szeretettel, hogy mindannyian tudjunk kicsit lassítani, többet örülni, több figyelmet szánni önmagunknak és szeretteinknek – tette hozzá Kapuvár polgármestere, majd így folytatta: – Kapuvári programjainkkal a közösség összetartó erejét, a kikapcsolódást, pihenést és feltöltődést szeretnénk támogatni. Kigyúlnak az adventi fények, megcsendülnek a harangok, és sok helyen felcsendül a lelkünket felemelő csodás zene. Szeretetben, közösségben megélt adventet kívánok!
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.