A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet. Náluk is rövidebb lesz a nyári vakáció, de egy héttel hosszabb a téli és három nappal a tavaszi szünet.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola székhely intézményében, illetve valamennyi telephelyén megkezdődött a 2023/2024-es tanév. A tanévnyitó ünnepséget a Széchenyi iskolában tartották meg.
Az Oktatási Hivatal engedélyezte az intézmény számára, hogy külön épületben tanulhatnak az alsósok és a felsősök. Ennek megfelelően 1-4. osztályig a Széchenyibe, illetve 1-2. osztályos tanulók a gartai telephelyre járnak, 5-8. osztályig pedig a régi Pátzay Pál iskolába
Horváth László megköszönte a szülők támogatását, akik annak ellenére együttéreztek velük, hogy kisebb-nagyobb problémát okoz a gyermekek utaztatása. Nagy segítségükre voltak a nyári szünetben az iskola munkatársai, valamint az ismerőseik, de a mostani felsősök és a korábban végzett diákok is részt vettek a padok költöztetésében. Az igazgató megjegyezte: Nagyon megható volt számára, hogy az első hívó szóra jöttek és segítettek az iskola egykori tanulói is. Kicsit úgy élte meg ezt a helyzetet, mint amikor a szülő kapja vissza a gyerekeitől azt az évtizedeken át nyújtott önzetlen szeretetet azzal, hogy fordított helyzetben ő is számíthat a támogatásukra.
Mivel a legtöbb osztályt érintette a költözés, a nevelőkre is sok feladat hárult, hiszen az összes szemléltetőeszközt, dekorációt át kellett pakolniuk a másik épületbe.
– Sajnos szomorú hírt kaptunk a szünidőben: idén nyáron elhunyt Buza Béla, iskolánk egykori tanára, aki még a nyugdíjazása után is tizenöt évig a segítségünkre volt. A ballagási ünnepségen még részt vett és úgy búcsúztunk el tőle, hogy találkozunk az évnyitón, de erre már nem volt lehetőségünk – mondta Horváth László.
Örömteli viszont, hogy a tanévnyitó ünnepségen két kollégájukat is köszöntötték: Makkos Gézáné ötven évvel ezelőtt vehette át a tanári oklevelet, ezért arany diplomát kapott, Kovács Sándorné pedig hatvanöt éve végzett a tanítóképzőben, ezért vas diplomával köszönték meg neki az elmúlt évtizedeket.
– Az idei 180 tanítási napból az első szeptember 1-je, az utolsó pedig június 21-e. Négy tanítás nélküli munkanappal számolunk: ebből az egyik pályaorientációs nap lesz, a másikon pedig nevelési értekezlet tartunk. Egy alkalommal tanulmányi kirándulást szervezünk, s végül a diákönkormányzat eldöntheti, hogy sportnapot vagy milyen egyéb elfoglaltságot szeretne tartani – folytatta az igazgató, majd elmondta, hogy több új kollégát fogadtak a mostani tanévre.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában már két éve tervezik, hogy egy épületben tanuljanak az azonos korosztályhoz tartozó gyerekek. Horváth László sok lehetőséget lát abban, hogy egy helyen dolgoznak a tanítónők, akik így könnyebben segíthetik egymás munkáját. A környezet ideális a Széchenyiben, melynek házakkal és fákkal védett udvara kiváló lehetőséget biztosít a szabadidő eltöltésére. Remélhetőleg hamarosan megkezdődhet az úszásoktatás a közelben lévő tanuszodában – tette hozzá az igazgató. Az ételt nem kell szállítani, mert a főzés az önkormányzat konyháján helyben történik. Az iskola két olyan tornateremmel rendelkezik, melynek köszönhetően minden testnevelést délelőtt tartanak meg.
Végül Horváth László elmondta: Nem tart attól, hogy később kezdődik a nyári vakáció, mert júniusban, az utolsó hétre tartogatják a tanítás nélküli napokat. Helyette viszont meghosszabbodik a téli szünet és tovább maradhatnak otthon január elején. Szerinte mindenki elégedett volt már az előző tanévben is, amikor nem kellett olyan hamar vis
Beküldés dátuma: 2023. 09. 12.1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.