A Kapuvári Lóbarátok Köre Egyesület tagjai és a népviseletbe öltözött helyiek kíséretében lovas hintón szállították az Új Kenyeret a Szent Anna-templom oltárához az ősi hagyományt folytatva. Az augusztus 20-i ünnepség keretében a település polgármestere átadta a „Pátzay Pál” városi kitüntetést.
A kapuvári augusztus 20-i szentmisét a fő téri templomban Méry László káplán celebrálta, aki ezt követően ünnepi beszédet mondott Szent István és Boldog Gizella szobránál.
Emelkedett lelkülettel, ünnepi díszbe öltözve emlékeznek a magyar emberek legszentebb államalapító királyukra. István király jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni – fogalmazott Méry László, hiszen országépítő uralkodónk, első törvényalkotónk a kereszténység alapkövét tette le hazánkban.
– Magyarként hatványozottan hangsúlyos, hogy szívünkben éljen a történelmünk, melyben ezer évnyi győzelem és kudarc, felemelkedés és elbukás, dicső fény és idegenek hozta homály, szabadság és rablánc alkot furcsa kavalkádot. Efelett az ezer évnyi hosszú, fehér színű, feketével tarkított vászon felett mégis valahogy mindig első szent királyunk erős alakja tűnik fel, és valahogy mindig a béke, a megnyugvás, a van hova tartozás érzését ébreszti szívünkben. A történelem átadandó, tanítandó nemzedékről nemzedékre – fogalmazott a Szent Anna-templom káplána.
A köszöntő után Hámori György, Kapuvár polgármestere örömteli kötelezettségének tett eleget: kiváló közművelődési és művészeti munkájának elismeréséül „Pátzay Pál” kitüntetést adományozott Lukovits Györgyi tanárnőnek, a Haydn Vegyeskar karnagyának. A díjazott 40 éve a Kapuvár Térségi Általános Iskola ének-zene és történelem szakos nevelője, aki iskolai feladatai mellett időt és energiát nem kímélve évtizedek óta aktív részese a település művészeti életének. Mint a Kapuvári Haydn Vegyeskar egyik karnagya, melyet Titz Ildikóval 207 óta vezet, lelkes szervezője a karácsonyi koncerteknek.
Nincs olyan világi és egyház ünnep, melyen ne mutatná meg tehetségét, legyen szó akár karvezetésről, akár éneklésről. Vezetése alatt szerezte meg újra a kórus 2010-ben a fesztiválkórus minősítést. Szakértelmének köszönhetően a kórus évek óta olyan országos rendezvények állandó szereplője, mint például a budapesti Erkel Színház Dalárünnepe, a média által is támogatott Sopron Sing, de városunk hírnevét az ország különböző pontjain szervezett kórustalálkozók alkalmával is öregbíti.
Nemcsak közvetlen kollégáival, hanem városunk különböző egyesületeivel, szervezeteivel is jó kapcsolatot ápol. Ennek kiváló példája a város művészeti csoportjaival közösen színpadra állított Hany Istók történetét bemutató előadás.
Munkáját folyamatos megújulás jellemzi, jelenleg Titz Ildikóval és Bognár Dáviddal karöltve ad koncerteket, de nem feledkezhetünk meg a Fabula Együttesben vállalt egykori feladatairól sem.
Lukovits Györgyi Mária zenei munkássága, szakértelme példaértékű, zenei alázata, embersége, zenepedagógusi munkája kiemelkedő.
Az ünnepségen közreműködött a Haydn Vegyeskar, a Kapuvári Versmondó Stúdió, valamint Kapuvár Város Fúvószenekara.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.