A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.
Major András tanulságos történettel köszöntötte az időseket, majd az idézett szövegből levonta a következtetéseket: az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ha gondoskodhatunk azokról az idősebb felnőttekről, akik egykor ránk is vigyáztak.
– Szüleink és mindazok az idősek, akik teljes idejükkel, pénzükkel, erőfeszítéseikkel feláldozták az életüket, megérdemlik a legnagyobb tiszteletet. – A mai nap olyan különleges alkalom és különleges nap, amely minden évben arra szolgál, hogy tisztelettel adózzunk az értékes tapasztalatokkal és bölcsességgel rendelkező időseknek, azoknak, akik hosszú éveken át építették és formálták közösségünket, ahogy itt Csornán is. Az alpolgármester szerint a tisztelet mellett köszönettel tartoznak a fiatalok, mert az idősebbek verítékeikkel, könnyeikkel, szorgalmas munkájukkal, áldozathozatalukkal a legnehezebb időkben is megteremtették és biztosították a fiatalabbaknak, hogy tanulhassanak, hogy dolgozhassanak, és ha eljön az idő, a nyomdokaikba lépjenek.
– Az idő múlásával minden változik, de ki ne emlékezne jó szívvel dédnagyszülei történeteire, vagy a nagyanyja finom főztjére, azokra az emberekre, akik mindig mellettünk álltak, támogattak, szerettek. Az emlékeket a szívünkben őrizzük – fogalmazott Major András, aki arra biztatta kortársait, hogy minél több időt töltsenek szeretteikkel, ismerőseikkel és gyűjtsenek olyan sok emléket, amennyit csak lehet. Az alpolgármester végül megköszönte a városban működő szociális intézmények dolgozóinak áldozatos munkáját.

Idősek köszöntése Csornán
Csorna Város Önkormányzata ünnepi rendezvénnyel fejezte ki tiszteletét és megbecsülését a településen élő „szépkorúaknak”.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.
Borsodiné Szabó Judit zenei pályafutásának elismerése a „Kapuvár Városáért Emlékérem”
Borsodiné Szabó Judittal folytatjuk a „Kapuvár Városáért Emlékérem” kitüntetéssel nemrég elismert testvérpár bemutatását, akiket a családi köteléken kívül a zene szeretete és annak magas szintű művelése kapcsol össze a mindennapokban.
„Kapuvár Városáért Emlékérem”-mel ismerték el Brandné Szabó Ildikó zenei munkásságát
„Kapuvár Városáért Emlékérem”-mel ismerték el a közelmúltban egy kapuvári testvérpár kimagasló szakmai munkáját.
Egész életünk egy nagy advent, hiszen folyamatosan várakozunk valakire vagy valamire
Ezen a hétvégén gyújtjuk meg az adventi koszorú második gyertyáját. Az ünnepek előtti várakozásról, az átélhető öröm perceiről Henczel Szabolcs beledi plébános beszél a Rábaközi Médiacentrum nézőinek.