– Rendhagyó búcsúzás az idei – fogalmazott Pál Melinda. A Soproni Szakképzési Centrum Hunyadi János Technikumának igazgatója szerint nagy megtiszteltetés és felelősség hasznos tanácsokkal útra bocsátani a végzős tanulókat.
– A ballagás az igazi nagy sorsfordulók egyike. Olyan ünnep, amikor azok is nyakkendőt kötnek, akik eddig szakadt farmerben járkáltak. Ott van benne az öröm, hogy megküzdöttetek valamivel és a végére jutottatok. Ott van benne a búcsúzás, hiszen tanulóként utoljára jártátok végig jelképesen és valóságban is a mindennap megtett utat. Ott van benne a megtiszteltetés, ahogy alsóbb éves diáktársaitok, szüleitek, barátaitok, rokonaitok most összegyűltek, és nektek adják a figyelmüket, idejüket – hangsúlyozta a csornai Hunyadi igazgatója.
Örök dilemma ilyenkor, hogy mi hajtja a fiatalokat: az úton levés szépsége és célja, vagy a megérkezés vágya. Menni vagy megérkezni? Pál Melinda szerint a kettő kölcsönhatásban van egymással, mert a sikerhez végig kell járni az utat. A célba érés az érettségiző diákoknak nem arra szolgál, hogy lehorgonyozzanak, hanem erőt merítsenek a további kihívásokhoz. A hogyan tovább kérdésre mindenkinek meg kell találni a számára megfelelő választ. – Van egy rossz és egy jó hírem: az újabb utakat és célokat már saját magatoknak kell megtalálnotok, a jó viszont az, hogy ha alaposan körülnéztek, mindig megtaláljátok azokat, akikre támaszkodhattok.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.