Gazdára találtak az előre elkészített csomagok, miután a Király-tó Óvoda és Bölcsőde, valamint a Páli Szent Vince Katolikus Óvoda és a társult intézmények képviselői átvették az ajándékokat az alapítványtól. Nem maradtak

el a szervezet jókívánságai sem, melyeket a gyermekek szüleinek szántak.
Licskainé Stipkovits Erika kuratóriumi elnök emblémával a kezében emlékeztetett arra, hogy 2007-ben indult el az alapítvány jótékonysági tevékenysége. Szanati Jánosné intézményvezető hangsúlyozta, hogy a Király-tó Óvoda és Bölcsőde eszközökkel és játékokkal gazdagodott, valamint külsőségeiben is szépült az alapítvány jóvoltából. A 9 telephelyen működő óvodában 71 szakember dolgozik azért, hogy jól érezze magát az a több mint 400 kisgyermek, akiket a felügyeletükre bíztak. A kicsiknek elsősorban gondoskodásra és szeretetre van szüksége - fogalmazott a vezető, majd hozzátette: az óvoda talán képes kompenzálni a nehéz sorba jutott családok gyermekeinek is az érzelmi köteléket. A csemeték életében rendkívül fontos az első hat esztendő, mert addig kell megkapniuk az érzelmi és emberi alapokat.
Beküldés dátuma: 2011. 01. 19.
-
Egyházközségi bál Csornán
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
-
Egyházközségi bál Csornán
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.
-
Bemutatkozott a csornai Hunyadi mb. igazgatója
Kis város, ahol ráadásul mindig fúj a szél – osztotta meg Pál Melinda Csornára költözése utáni első tapasztalatait a Rábaközi Televízióval.
-
Megszépültek a parkolók és a szervizút a Soproni úton
A csornai önkormányzat folytatja a meglévő, de rossz állapotú parkolók felújítását és lehetőség szerint újakat is terveznek.
-
A reformáció emléknapja - Ihász Beatrix beszélt az évfordulóról
– Jézus Krisztus által olyan Istent ismert meg Luther Márton, aki megváltót küldött az ember számára, hogy ne kelljen a bűnei miatt aggódnia.