A kapuvári Király-tó Óvoda és Bölcsőde kinevezett vezetője elődjéhez hasonlóan szeretné folytatni az intézményre jellemző magas szintű szakmai munkát. Fodor Katalin nagy kihívások elé nézett az elmúlt esztendőben, de úgy érzi, hogy a kollégáival végzett közös munka meghozta a kívánt eredményeket.
2023 augusztusa óta új vezető irányítja a kapuvári Király-tó Óvoda és Bölcsődét. A Rábaközi Magazin hasábjain is beszámoltunk arról, hogy a Boros Imrénét váltó Fodor Katalin vezetői megbízatása egy évre szólt. A szakember akkor úgy nyilatkozott, hogy elődjéhez hasonlóan szeretné folytatni a felelősségteljes munkát úgy, hogy megőrizze az addig elért eredményeket és értékeket. Fodor Katalin legutóbbi nyilatkozatában kifejtette, hogy öt évre szól a kinevezése.
– Az elmúlt egy év nagyon sok változást hozott az óvodában – mondta Fodor Katalin 2025 elején. Három tagóvodában vezetőváltás történt, így még nagyobb hangsúlyt fordítottak az összehangolt munkára. Többen szülési szabadságra mentek, ezért visszavárták a nyugdíjas kollégákat is. A Király-tó Óvoda és Bölcsőde nyolc tagóvodája közül négy helyben, négy pedig vidéken működik. Fodor Katalin számára fontos, hogy naprakészen ismeretekkel rendelkezzen a tagóvodákban folyó munkáról. A nyílt napokon, szülői értekezleteken, rendezvényeken tett látogatásai során örömmel tapasztalta, hogy mindegyik helyen zökkenőmentesen élték meg a vezetőváltást.
A hagyományok, a jól bevált módszerek megtartása mellett az új lehetőségekre is nyitottnak kell lenni. A tanfelügyelet szakmai értékelése iránymutató lesz munkájuk során – fogalmazott az óvodavezető, majd hozzátette: Egyre több a plusz segítségre szoruló kisgyermek, de a mindennapok során nagy figyelmet fordítanak az óvodások egyéni képességeinek kibontakoztatására is. A közös gondolkodás, a tagóvodák egymás közötti tapasztalatcseréje mind-mind előbbre viszi az intézmény működését.
A folyamatos tárgyi és infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően sokat javult az óvodai környezet, ami jelentős hatással van a gyermekek mindennapjaira. Valamennyi tagintézmény rendelkezik a neveléshez szükséges tárgyi feltételekkel. Az Arany János utcai óvodában jelenleg is felújítanak, ezenkívül plusz tornaszobával és huszonöt fős csoportszobával bővítik az épületet. Tavaly tavasszal annyian jelentkeztek a központi óvodába, hogy több kisgyermeket átirányítottak a társintézményekbe. Amennyiben befejeződik az építkezés, valamennyi igényt ki tudják elégíteni – jegyezte meg Fodor Katalin. A bölcsődében szintén magas gyermeklétszámmal dolgoznak, de eddig még minden kisgyermeket el tudtak helyezni a központi épületben.
Az elmúlt években több fiatal óvodapedagógus is jelentkezett az intézménybe
Az óvodai nevelés elengedhetetlen része a szabad játék és szórakozás. Már tavaly is különleges élményt jelentett a nagycsoportosoknak a vízhez szoktatás, ezért a közkedvelt programot idén is folytatják a kapuvári tanuszodában. Fodor Katalin elmondta, hogy több fiatal szakember dolgozik a Király-tó Óvoda és Bölcsődében. – Máshogy kell hozzájuk állni, fontos az iránymutatás; a tapasztalt kollégáknak külön feladatot jelent az ő mentorálásuk is – fűzte hozzá az igazgató. Mit szeretne elérni az ötéves ciklus végére? Olyan hatékony és eredményes intézmény megteremtése, amely intézménybe a szülő szívesen hozza legféltettebb kincsét, a gyermekét, ahol jó gyermeknek lenni, és ahol a gyermek békés módon növekedik, nevelődik, kiteljesedik.
Beküldés dátuma: 2025. 01. 21.Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.