Mivel a fejlesztés a gyerekeket érintette, a képviselők nem sokáig gondolkodtak azon, hogy belevágjanak-e a projektbe, annak ellenére sem, hogy az akkori feltételek szerint még 40 százalékos önrészt kellett vállalniuk. A jelenlegi óvodaépület 1947-ben készült el, s azóta csak kisebb-nagyobb alakítgatásokon esett át. A mostani közel 66,5 millió forintos beruházáshoz 26,6 millió forintot tett hozzá Beled önkormányzata, tehát majdnem 40 millió

forintot nyertek. Az épület födémszerkezete eddig minden szigetelőanyagot nélkülözött, néhol még a régi nád is megmaradt, egyes helyein pedig téglabetétes anyagot alkalmaztak, így a meleg levegő szabadon távozhatott. Az “U” alakú házat körbeszigetelték. A formája miatt nagyon sok rajta a nyílászáró, ebből összesen 92 db-ot cseréltek le. A tetőnek azon részeit, amelyek gyakrabban beáztak, terven felül kijavították.
Az uniós pályázat nemcsak a munka díját és az anyagok árát foglalja magában, hanem egyéb kötelező elemei is vannak, mint például a tervezési, az ellenőrzési, a projektmenedzseri vagy a kommunikációs költségek – hangsúlyozta
Tompáné Balogh Mária, aki több, a témában jártas ügynökségi és minisztériumi emberrel elbeszélgetett, ahol elmondták neki, hogy azért vannak ezek a járulékos tételek a pályázatokba beépítve, mert a közreműködők munkáját is meg kell fizetni. A polgármester is sajnálja, hogy ki kell fizetni a 10 százaléknyi összeget, de minél nagyobb költséggel kalkulál egy-egy projekt, annak arányában emelkedik a kiegészítő tételek ára is. Beled vezetője továbbra is a gyerekeket tartja szem előtt, akik úgy jöhetnek az óvodába, hogy az otthonihoz hasonló berendezéseket és termeket látnak maguk körül, és az ablakcserének köszönhetően az erős szél sem tudja megmozgatni a függönyöket.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 30.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
-
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.