Egy korty derű V. Kulcsár Ildikóval

Az előadássorozat csornai állomásán maga a szerző is dilemmázott azon, hogy milyen műfaji besorolást adjon az általa közvetített mondanivalónak. Az Országos Családi Könyvtári Napok keretében rendezett programot a helyi bibliotéka író-olvasó találkozónak hirdette, de teljesen mindegy, minek nevezzük, a lényeg a hallgatóságra gyakorolt hatás, s utóbbi garantáltan nem marad el. Erdélyben, Szlovákiában és a Tengerentúlon, s nem utolsó sorban kis hazánkban ugyanolyan érdeklődéssel figyelik az asszonyok lassan egy esztendeje az újságíró Egy korty derűben felbukkanó kedélyes gondolatait.
Belehallgatva a televíziónk által rögzített író-olvasó találkozóba, a következő tanulságot szűrtem le: Ha valaki ma a pozitív dolgokat próbálja hivatásánál fogva leírni, elmondani, vagy bármi módon továbbadni, még nem azt jelenti, hogy rózsaszínben látna mindent. Az így gondolkodó nők, lányok, asszonyok nagyon is tisztában vannak a körülöttük lévő külső, és az emberekben dúló belső feszültséggel, hiszen ők sem kerülhetik el a diszharmonikus energiák támadását. Ellenben ez a fajta hozzáállás sokkal inkább arra mutat, hogy a személy mennyire tudatos, mert képes kiemelkedni az embert bénító és kiben félelmet, kiben haragot keltő, s hazánkban sajnos egyre inkább eluralkodó szemléletből. V. Kulcsár Ildikó, mint az olasz kultúra szerelmese, nyíltan vállalja érzelmeit és pozitív életszemléletét, ami kisebb részben ösztönös, de nagyobb részben tanult viselkedés. A Nők Lapja újságírója azt sugallta, hogy igenis merjünk örülni. Hogy miért? Ide kapcsolva az ismert reklámszlogent, aminek talán így még értelme is lesz: Mert ön megérdemli!
V. Kulcsár Ildikó belső, majdhogynem bizalmas kulisszatitkokat is elárult Csornán. Elismerte, hogy a gyengébbik nemnek szánt hetilapban egy csomó sallang van, pletyka és egyebek.. (Szerk.: ennek veszélyét biztos felmérték, ami lehet a női lapoktól való teljes elfordulás, de nyilván ebbe a táborba tartozók vagyunk a kevesebben), ugyanakkor mentségül hozzátette: minden számban található értékes olvasmány. - Nem olyan egyszerű ezt megőrizni, amikor az ember gazdája egy multicég - mondta az újságíró őszintén. Érveit át tudom érezni, de ez is mutatja, hogy az igazság mennyire sokoldalú. Később jelezte, hogy a magára valamit is adó kollégák sokszor kemény harcot vívnak a színvonal megtartásáért. A zsurnaliszta fontos megállapítást tett hivatásáról: Az újságírás nemcsak igehirdetés, nem a magunk okosságának riszálása, hanem segítségadás, mert lehet valaki mellé állni gondolattal, szóval, tettekre késztetéssel is.
Az ötgyermekes, energikus hölgy magánéleti hátteréről így vallott: - Hihetetlen erőt ad, ha szeretnek, és van kit szeretned. Én speciel nem tudnám ezt a nagyon embert próbáló hivatást űzni - könyveket és újságot írni, gyermeket nevelni -, ha nem lenne olyan társam, aki tényleg a társam. Ha nem lenne hátterem, akkor semmi nem lenne. Ez alázattal, és azzal a vággyal tölti el az embert, hogy mindenki, akit szeretek, vagy akit nem is ismerek, találja meg azt a másik felét. Mindenkinek van másik fele a Földön. Ha szerencsések vagyunk, észrevesszük, ha nem, akkor elmegyünk mellette. Olyanra gondolok, akivel együtt az ereje, a jó kedve, a hite, a humora, az iróniája megsokszorozódik. Ezzel én nem idillt hirdetek, mert mindenkinek van egy csomó gondja, baja, de ha van az a kéz, ami után jó nyúlni, és ez a kéz is nyúlik feléd, az csodálatos érzés. Na, ezt kívánom mindenkinek! - fogalmazott az előadó. A szerző valószínű ezt értette részben életigazság alatt, amiről az elején beszélt. A derűs hangulatot pedig köszönjük, jóízűen “kortyoltunk” belőle.