Az idősek napját 1991 óta ünneplik világszerte, ezzel együtt Beleden is. A világnap megrendezése azt jelzi, hogy az arányaiban is növekvő idős korúak szerepe kiemelten fontos a család, a kisebb közösségek, de az egész társadalom számára. Major Jenő abban bízik, hogy a fiatalabb korosztály háláját és megbecsülését az év minden napján érzik az idősek.
A Napköziotthonos Óvoda Hóvirág csoportjának műsorával vette kezdetét a 2022-es beledi idősek napi rendezvény. A gyerekek olyan verses-zenés produkcióval készültek, melyben a Luca-napi népszokást elevenítették fel. A régi korokat idéző, hangulatos bemutatóra Seucz Adrea és Kámán-Horváth Anita pedagógusok készítették fel a kicsiket.
Major Jenő ünnepi beszéde előtt meggyújtotta az adventi koszorú harmadik gyertyáját.
– Ahogy jómagam is haladok előre az időben, úgy érzem, hogy alsó korhatárt, a hatvanöt évet betöltöttek még nem feltétlenül idősek. Talán ők is így érzik, különösen azok, akik a nyugdíjas kort elérve, fiatalokat is megszégyenítő kitartással dolgoznak tovább – indokolta meg a polgármester, hogy miért nem használta az idős, valamint „szépkorú” kifejezést köszöntője elején.
– Örülök, hogy ismét sokan elfogadták meghívásunkat. Utoljára éppen négy éve voltunk ezen a helyszínen. Ha emlékeznek, akkor a mostaninál sokkal zsúfoltabb elhelyezés ellenére is arra biztattam önöket, hogy jöjjenek még többen, majd megnagyobbítjuk a termet. Ezt mostanra sikerült megvalósítani a teljes körű belső felújítással egy időben – hangsúlyozta.
Major Jenő Az öregember és a pokróc című népmesével, egy fösvény fiatalember tanulságos történetén keresztül arra szeretett volna rávilágítani, hogy milyen fontos az idősek megbecsülése.
– Akkor is adjuk meg számukra az őket megillető megbecsülést és tiszteletet, ha már nem a legaktívabb korukban, akár segítségre szorulva élnek a körünkben, hiszen ők teremtették meg számunkra a lehetőséget, az övékénél jobb világot, amelyet nekünk kell továbbépíteni és továbbadni utódainknak. Életük és példamutatásuk kell, hogy mintát adjon nekünk, gyermekeiknek, unokáiknak. Mindezért köszönettel tartozunk szüleinknek, nagyszüleinknek, köszönettel tartozunk önöknek. Köszönetünk nem csak a mai napról szól. Bízom benne és kívánom, hogy szeretetünket és megbecsülésünket az év minden napján érezzék – fogalmazott Beled polgármestere, majd a Sose halunk meg magyar film betétdalának bejátszásával kívánt további jó szórakozást az est hátralévő részére.

Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.