Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

Beled egyik közkedvelt programja lett a Glóbusz-nap

Idén egy hónappal később, és új főszervezővel, de sikeresen megrendezték a beledi Glóbusz-napot. A közkedvelt program előkészítésével kapcsolatos változásokról Nagy Olivér tájékoztatta a Rábaközi Médiacentrum nézőit.

1999 nyarán avatták fel a beledi víztorony közelében lévő játszóteret, mely a helyiek segítségével épült fel. A rendezvény olyan jól sikerült, hogy a következő évben ismét megtartották, csak már Glóbusz-nap néven. Idén viszont kicsit másképp zajlott az előkészítés, mivel Zsirai Dénes befejezte közéleti tevékenységét, így a közkedvelt program megszervezését sem vállalja tovább.
Nagy Olivér, a veterán járművek bemutatójának megrendezésével évek óta lelkes résztvevője a Glóbusz-nap előkészítésének és lebonyolításának. A Rábaközi Médiacentrumnak elmondta, hogy első körben meg kellett találniuk a leköszönő főszervező utódát. Végül Horváth László önkormányzati képviselő vállalta a szervezési feladatokat, majd megegyeztek a rendezvény augusztusi időpontjáról.
– Úgy éreztük, ingoványos talajra léptünk, mert alig tudtunk valamit, így össze kellett szedni az információkat. Közmegegyezéssel július helyett a későbbi, augusztus 10-i dátumot tűztük ki – mondta Nagy Olivér. Szerinte az, hogy a veterán autók felvonulására, illetve az összes Glóbusz-napi programra hányan kíváncsiak minden évben, azon is múlik, hogy a beledivel egy időben milyen programok tartanak a környéken.

Azóta sikeresen lebonyolították az idei beledi Glóbusz-napot, ezért elmondható, hogy nem csökkent a látogatottsága az előző időszakhoz képest. Ebéd után tartották meg a szokásos futballmérkőzést. A gyerekeknek ugrálóvár állt a rendelkezésére, a látogatók a büfénél pedig egész nap beszerezhették a finom falatokat és az innivalót.

Délután kettőkor vette kezdetét a veterán találkozó, majd a járművek fél ötkor felvonultak a város utcáin. Négy óráig tartott a közönségszavazás, hatkor pedig sor került a díjazott járművek eredményhirdetésére.

Imre Sárvár környékéről érkezett a beledi veterán autó bemutatóra. Édesapjának annak idején 408-as kombi Moszkvicsa volt, majd a Trabantos korszaka után átváltott más keleti kocsikra. Riportalanyunk inkább a nyugati típusú gépjárműveket kedvelte, húsz évvel ezelőtt pedig a Pannónia motorkerékpárokat favorizálta. Miután családot alapított, praktikusabb lett számára a személygépkocsi, ezért beszerezte a 2140-es Moszkvicsát. Részben nosztalgiából választotta ezt az autót, mert tizenhét éves korában ugyanilyen sárga kocsija volt. Mostani kedvence egy zalaegerszegi mélygarázsban álldogált több mint tíz esztendőn át és hirdetés útján bukkant rá. Külsőleg hasonló állapotban volt, mint ahogy manapság is látható, de sokat kellett rajta dolgozni, mert rozsdás volt a tankja, ezenkívül cserére szorult az AC pumpa, és fel kellett újítani a teljes fékrendszert is. Imre később külsőleg is saját ízlésére szabta a gépjárművet: ködlámpákat helyezett el rajta, majd beszerezte a krómozott rendszámkeretet és a felniket.
A gyűjtő a Beleden bemutatott Moszkviccsal és többi kocsijával a mostanihoz hasonló találkozókra és egyéb börzékre szokott ellátogatni.

Ferenc négy éve dédelgeti az 1964-es M21-es ötszemélyes Volgáját, mely 2445 cm3-s, négyhengeres motorjával nem versenyzésre való, de gazdája szerint épp megfelel a célnak. Az 1400 kg-os autót motorikusan rendben volt, de sokat javított rajta. Bal hátsó részét rendbe kellett hozni, a hűtő, a generátor, a termosztát és az önindító cserére szorult. A futóművet, a féket és a kipufogót ki kellett cserélni, de a karosszériájával nem volt különösebb gond. A soproni férfi Volgája főleg a garázsban pihen, de néha azért megjáratja kedvencét.

Beküldés dátuma: 2024. 08. 26.

Kapcsolódó hírek

További hírek