A Kapuvár Térségi Általános Iskola igazgatója sikeresnek érzi az elmúlt két félévet. A diákok rengeteg versenyen vettek részt, ahonnét jobbnál jobb eredményekkel tértek haza, és ami a legfontosabb, hogy valamennyi tagintézményben jól érezték magukat.
A város önkormányzata hét esztendővel ezelőtt vonta össze gazdasági okok miatt a kapuvári általános iskolákat, s ehhez a közösséghez társult négy falu, Szárföld, Himod, Veszkény és Babot, nem sokkal később pedig Osli, valamint Vitnyéd. Az érintetteknek eleinte volt némi fenntartása a változással kapcsolatban, de ennyi év elteltével megnyugodtak: az oktatási egységek azonos pedagógiai programmal dolgoznak, ugyanakkor minden iskola megőrizhette jól bevált hagyományait.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában végzett diákoknak jó a továbbtanulási esélyük, hiszen szép számmal bejutnak az általuk választott középfokú intézményekbe – tudtuk meg az igazgatótól, aki a jelentkezési határidő előtt kollégáival együtt tájékoztatja a szülőket, hogy minél reálisabb képet kapjanak a lehetőségekről.
A nyolcadikasoktól való búcsúzás legérzékenyebb része nem a nagy plénum előtt történik, hanem szűkebb körben, az osztályteremben. A diákok ekkor már sokkal érettebbek, ezért jobban megértik, hogy amit korábban szigornak éreztek, valójában a javukat szolgálta.
A három éve Kapuváron élő Horváth Lászlónak eddig sem esett nehezére, ha igazgatói munkája mellett a város felkérte valamilyen plusz feladat elvégzésére. A fertőszentmiklósi származású családapa felesége és gyermekei jövőjét is Kapuváron képzeli el. A város közéletében aktív szerepet vállaló pedagógus amennyiben felhatalmazást kap a lakosságtól, képességei szerint részt venne az önkormányzati munkájában
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.
Így adózunk idén
Januártól nemcsak a harminc év alattiak teljes szja-mentessége lépett életbe, hanem a negyven év alatti kétgyermekes anyák is beléptek az szja-mentes körbe, és emelkedett a családi adókedvezmény összege.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.