A több mint harminc éve alakult Kapuvári Városszépítő Egyesület a Föld Napja alkalmából műveltségi vetélkedőt szervez, melyre idén nemcsak helyi, hanem környékbeli

iskolák is beneveztek. A “Mi Kis-Rábánk”elnevezésű programban felelevenítik az ipartörténeti szempontból is érdekes, Kis-Rábán hajdan üzemelő tíz vízimalom történetét. Kováts Csaba titkár elmondta, hogy először a kapuvári Széchenyi-iskolában szervezték a vetélkedőt, majd egyre több intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez. Tavaly a Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium vállalta a házigazdai szerepet, idén pedig Mihályi községben tartották meg a találkozót, mellyel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy milyen fontos a tanórán kívüli ismeretek elsajátítása. - A felső tagozatos diákok nagyon hatékonyan részt vesznek ebben a munkában - jelentette ki Kováts Csaba, majd köszönetet mondott Minacciné Halász Emmának, aki harmadik éve készíti elő a forgatókönyvet

és koordinálja a vetélkedőt. Szabó István nyugdíjas pedagógus szintén hónapok óta részt vett az előkészületekben. Az elméleti feladatok között a települések bemutatása szerepelt. A diákok a felkészülés során megismerkednek a község vagy város nevezetességeivel, valamint a hozzá kapcsolódó személyekkel. A diákok személyesen is megismerkednek a térség érdekesebb helyeivel, a tájházzal, a kastéllyal, a régi vízimalommal, ahol a volt szakemberek mutatták be az eszközöket.
Kováts Csaba a témához kapcsolódóan megjegyezte: sokat javult az elmúlt években a Kis-Rába környezete. Több figyelmet kap a vidékre jellemző őshonos növényzet, és a folyó kevésbé szennyezett. A Kapuvári Városszépítő Egyesület titkára örül annak, hogy ők is közreműködhetnek a táj környezetvédelmében.
Beküldés dátuma: 2011. 05. 04.
-
Trianoni megemlékezés Csornán
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.
-
Trianoni megemlékezés Csornán
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.
-
Összefogás a kórházi esélyegyenlőségért Kapuváron
Dr. Benedek Zoltánt néhány hónapja keresték fel a fogyatékkal élőket segítő civil szervezetek képviselői.
-
Infrastrukturális és tárgyi fejlesztések a kapuvári kórházban
A Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézetben az utóbbi időben nem volt szükség arra, hogy emberhiány miatt drasztikusan megváltoztassák a munkaidő-beosztást, az újonnan belépők kedvéért csak kisebb műszakváltásokra került sor.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.