Radó Tamás szerint két dolog szükséges ahhoz, hogy valaki jól érezze magát új helyén: Miközben a korábbi közösség tagjai szabadon
engedik szellemi vezetőjüket, szeretettel gondolnak az együtt töltött évekre, a befogadó közösség pedig nyitott szívvel várja a plébánost.
Hatvanadik születésnapján köszöntötték nemrég Kapuvár plébánosát, aki szülővárosában, a soproni Szent István-templomban keresztelkedett annak idején. Radó Tamást 1978-ban szentelték pappá. A hűség városában tizenegy éven át látta el a segédlelkészi feladatokat, majd a káplánt két esztendőre Lébénybe helyezték át. A győri Szent Imre-templomban tizenhét esztendőt töltött, 2007 óta pedig Kapuváron teljesít szolgálatot. Elmondása szerint az első naptól kezdve otthon érezte magát a városban. Elődje, Kapui Jenő atya megkönnyítette neki a beilleszkedést, ezenkívül sok segítséget kapott Dukai Miklóstól, az egyházközség világi elnökétől és a plébánia összes dolgozójától.
A katolikus pap korábban is tapasztalta, hogy ahol az iskola és a szülők együtt tudnak dolgozni az egyházzal, ott a gyerekkel nincs probléma, mert mindenki egyformán próbál segíteni a másiknak.
– Kapuváron az egyházközség és a város kapcsolata korábban is gyümölcsöző volt, hiszen egymás nélkül nem tudunk semmit sem tenni. A templom az önkormányzat kezdeményezésére újult meg a városközponti rehabilitációs program keretében. A templom belső megújítása a hívek nagy áldozatába kerül, és nagyrészt az ő figyelmüknek köszönhető – fogalmazott Radó Tamás.
A plébános számvetést nem készített a kerek évforduló kapcsán, mivel mindennap megteszi, ami elvárható tőle, ráadásul örömmel látja el hivatását. Feladatköre változatos, annak pedig különösképpen örül, hogy részesül az egyének mindennapi életéből. Radó Tamás úgy látja, hogy ma is szükség van a papokra. A kapuvári plébános születésnapja alkalmából azt kívánta a híveknek, hogy hozzá hasonlóan éljék meg az évtizedek múlását. Lehet, hogy utólag néhány dolgon javítana, de ez szerinte inkább lelkiismeret kérdése, és ha újra kezdhetné, nagyjából ugyanígy cselekedne.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.