A kapuváriak folyamatosan példát mutatnak az összetartozásukról, legyen szó a családon, a szomszédságon belüli segítségnyújtásról, de elég egy magyar emberhez kötődő apró siker, jó hír is, hiszen az illető egy közülünk – hangsúlyozta Horváth László. Az önkormányzati képviselő a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából mondott ünnepi beszédet a kapuvári trianoni haranglábnál.
A 104 évvel ezelőtti békediktátum aláírásának évfordulójára és a nemzeti összetartozás 14. évfordulójára emlékeztek Kapuváron.
„Ez az emléknap arra emlékeztet minket, hogy a történelem viharai közepette is meg kell őriznünk összetartozásunkat és közösségünk erejét. A határok változhatnak, de a magyar lélek és kultúra örök” – fogalmazott Hámori György facebook oldalán.
Najdek Lászlóné önkormányzati képviselő az ünnepségen arra kérte a jelenlévőket, hogy emlékezzenek a 80 évvel ezelőtt elhunyt Radnóti Miklósra is, aki Nem tudhatom... című versével a hazaszeretetét és hitvallását fejezte ki a hazáért. A költeményt Gartner Flóra szavalta el.
Horváth István a nemzeti egység nagy dalait szólaltatta meg tárogatóján.
– Egy tollvonással szegényebbé tettek bennünket, nemcsak területet és lakosságot vesztettünk, hanem abban a pillanatban a közös jövőnk egy része is veszélybe került – mondta ünnepi beszédében Horváth László. Trianon és ünnep, látszólag két össze nem tartozó fogalmak, de a magyarság mégis képes ünnepelni. Arra emlékezünk, hogy az elmúlt száz év megpróbáltatásai ellenére megőriztük magyarságunkat. Szerte a világban 15 millió ember vallja magát magyarnak, hiszen közös a múltunk és a jelenünk, sőt ha összetartunk, még a jövőnk is. Az önkormányzati képviselő szerint a magyarok számára a határ csak földrajzi fogalom, mert bárhol élünk, mindenütt magyar tájat látunk magunk körül.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola igazgatója a gyerekeknek azt tanítja, hogy minket magyarokat összeköt a múlt és azok a próbatételek, amelyeket közösen éltünk át. Folyamatos feladat a határon túli magyarsággal való közösségvállalás.
Horváth László úgy gondolja, hogy az összetartozás érzését itt Kapuváron is meg lehet tapasztalni nap mint nap.
Az ünnepi beszédet követően a Kapuvár Térségi Általános Iskola diákjai adták elő Szarka Tamásnak, a Ghymes együttes alapító tagjának Kézfogás című dalát. Ezt követően Gulyás Vilmos, a kapuvári Szent Anna plébániatemplom káplánja imádkozott a magyarság egységéért. A megemlékezés végén Magyarországért gyújtottak meg egy-egy gyertyát a résztvevők a tűzoltóság mellett lévő trianoni haranglábnál. (Fotók: Németh T. Ferenc)
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.