Hirdetés

A rábapatonaiak nagyobb biztonságban érezhetik magukat

Februártól térfigyelő kamerarendszer védi Rábapatona ki- és bevezető útjait, valamint a falu központi helyeit. A rendőrség munkatársa megfelelő körülmények között teljesítheti feladatait a nemrég átadott körzeti megbízotti irodában.

A rendőrség arra törekszik, hogy kollégái minél gyakrabban jelen legyenek az adott településeken, amihez a körzeti megbízott kulturált elhelyezésére is szükség van – fejtette ki véleményét Csizmadia Gábor Rábapatona kettős átadási ünnepségén. Természetesen az a cél, hogy a rendőrök szolgálati idejük 80 százalékát a közterületeken töltsék el. A körzeti megbízotti irodát pedig úgy szerelik fel, hogy onnét a szakmai nyilvántartások is elérhetőek legyenek, így emiatt sem kell elhagyniuk a községet, hogy beutazzanak Győrbe. A Győr-Moson-Sopron Megyei rendőrfőkapitány a felderítés szempontjából fontos adatokat rögzítő kamerarendszerről elmondta: A polgárőrség és a rendőrség sem láthat mindent, ezenkívül vannak olyan időszakok, amikor a lakosság a pihenőidejét tölti.
Gyopáros Alpár miután beszélt a rendőrség és a polgárőrség együttműködéséről, zárásul azt kívánta, hogy jó egészségben teljesítsék szolgálatukat a rábapatonai körzeti megbízottak, a polgárőrök és a mezőőrök, a polgármester, valamint a képviselő-testület pedig a jövőben is ily mértékben támogassa az említett szervezeteket. Győr felöl érkezve Rábapatona jelenti a Rábaköz kapuját, ezért jó, ha minél több kamera és rendőr vigyázza a rendet – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Az átadóünnepségen kameránk előtt szólalt meg Molnár-Nagy Béla polgármester. Elmondta, hogy Rábapatonán a tavalyi esztendőben főleg az idei pályázatokra koncentráltak, így 2016 februárjában át is adhatták a körzeti megbízotti irodát és a térfigyelő kamerarendszert. Az új gépjármű beszerzésével hathatós segítséget kapott a polgárőrség, ami szintén a közbiztonság megerősítését szolgálta. Molnár-Nagy Béla szerint az emberek életminőségét nagyban meghatározza a vagyonbiztonság.
– Mind nagyobb arányban szeretnénk kihasználni az uniós pályázatok adta lehetőségeket, valamint nagyobb összegből fejlesztenénk útjainkat – sorolt fel néhányat idei tervei közül a polgármester. A közösségi rendezvényekkel kapcsolatban kifejtette: A 2015-öshöz hasonló programokkal készülnek; ilyen a majális, a falunap, az egészségnap és az adventi rendezvénysorozat.

Beküldés dátuma: 2016. 02. 24.

Kapcsolódó hírek

  • Átadták a rábapatonai kerékpárutat

    Régen természetes volt, hogy mindenki megtanult bicajozni, egy ideje viszont olyan világban élünk, hogy kétszáz méteres távolságban is autóval viszik a szülők a gyermekeket – fogalmazott Németh Zoltán a rábapatonai kerékpárút ünnepélyes átadóján.

További hírek