A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület látványos lovas felvonulását szerte a városban láthatta a közönség. A Kmety György szobra előtt katonás rendbe sorakozó huszárok a Szent István téren folytatták útjukat,

majd a premontrei rendház épülete előtt

díszsortűzzel fejezték ki tiszteletüket az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó trónörököse, Habsburg Ottó halála miatt.
Szabó László testi és szellemi felkészülésnek nevezte a baranta tradicionális harcművészet lényegét, melyről a látványos bemutató után beszélt. Szerinte őrizni a rabot, ápolni pedig a beteget kell, a hagyományokat viszont intenzíven megélni, s utóbbiért csapatával sokat tesznek. Pusztakezes alkalmazás, karikás ostor, íj, hajító és dobó fegyverek tartoznak az eszközkészletükhöz, és természetesen saját ügyességük. Rongics Kristófnak főként az íjászat tetszett meg, de testvérével, Martinnal kardozni is szoktak. A komáromi Alku Gergő és Király András ostoros bemutatóval készültek a lovas napra, melyen első ízben vettek részt, s mivel nagyon színvonalasnak tartották a rendezvényt, jövőre is szívesen részt vennének a rábaközi napon. Grubits Róbert, a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület tagja arról tájékoztatott, hogy nem egyszerű felvonulásnak szánták a város utcáin való menetelést, hanem Csorna nevezetes helyeit érintették. A lovasok útba ejtették a Nádasdy-huszárezred volt csornai tagjának, Menyhárt Vincének három testvére és unokája házát is. Az egyesület tagja megköszönte a csornaiak kedvességét és a menetüket kísérő sok biztató tekintetet.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.