A művészet elválaszthatatlan az embertől – vallják a csornai Széchenyi-iskola nevelői, és ennek szellemében adtak teret annak a sok-sok fafaragásnak, amely feleleveníti a magyar népballadákat, a jeles történelmi személyek, írók és költők életútját. Ők valamennyien példaképek, mert munkásságukkal és hitvallásukkal a hazaszeretetre nevelnek. Közéjük tartozik a hagyományőrző székely családban született Salló István, aki ifjúkorát olyan közösségben töltötte, ahol a művészet évezredek óta a mindennapi élethez tartozott – mondta Némethné Andorka Klára, a Széchenyi-iskola nyugalmazott pedagógusa. Az erdélyi származású művész tudta, hogy az anyanyelv megőrzése mellett a tárgyi kultúra művelése is végszükséglet. Színjátszóköröket, dalárdákat, népművészeti tanfolyamokat, kiállításokat szervezett, de legjobban faragni szeretett – tette hozzá a rajztanár.
Salló István 1980-ban, baráti kapcsolatok révén, a Zólyomi család segítségével mutatkozott be gyűjteményes kiállításával Csornán. A város felfedezte benne a közérthető művészt, így néhány év alatt domborművei benépesítették a település intézményeit. A Széchenyi István Általános Iskola akkori igazgatójának, Hudy Endrének a felkérésére az alkotó elkészítette a Kmety-emlékfalat a csornai csata tiszteletére, majd sorra érkeztek a további szebbnél szebb művek. A legnagyobb domborművet, 21 m2-es Árpád-házi királyokat a millennium évfordulóján avatták fel.
– Salló István alkotásai egyszerre tanítanak a művészet tiszteletére, jeles személyek ismeretére és emlékének megőrzésére, az értékek megbecsülésére, magyarságunk büszke megvallására, egyszerűen a hazaszeretetre – hangzott az ünnepségen.
A csíksomlyói fafaragó nem a Rábaközben született, mégis a város alkotója lett, ezért 1987-ben megkapta a Pro Urbe Csorna emlékérmet, idén november végén pedig a Széchenyi-iskolában felavatták a róla készült emlékfalat, hogy az itt élők ne feledjék, kinek köszönhetik az alkotásokat.
Beküldés dátuma: 2011. 12. 14.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.