Húsboltot fog üzemeltetni a városban a Kapukom Kft. Ehhez hasonló konstrukciójú vállalásról nem tudnak a környéken, de Hámori György szerint a 2007-2008-ban megfogalmazott elképzeléseikbe bőven belefér. Az önkormányzati feladatok átvételére létesített, száz százalékban városi tulajdonban lévő cég elég érett arra, hogy a

versenyszférában is megmérettesse magát.
Az önkormányzat gondoskodni akar a jól bejáratott termékskála pótlásáról, ezért határoztak a boltnyitásról.A közvéleményt arról a sajnálatos eseményről nem kell külön tájékoztatni, hogy mi történt a húsgyárral, hisz mindenki tudja. A cég a helyhatóságtól bérelte azt a Fő téri mintaboltot, melyen keresztül saját termékeivel látta el a lakosságot. A gyár ellehetetlenülésének egyenesági következménye, hogy az árusítás is megszűnt. Az önkormányzat először arra gondolt, hogy újból kiadja a bérleményt egy vállalkozónak, de a jelentkezők legnagyobb része nem helyi kötődésű volt. Végül a helyhatóság úgy döntött, hogy megtartva a bolt eredeti profilját, a Kapukom Kft. fogja átvenni ezt a feladatot. Hámori György kijelentette: mivel a kapuváriak megszokták a minőségi húsellátást, ebből a színvonalból nem fognak engedni. A Rábaköz előrelépésének koordinálására hivatott vidékfejlesztési egyesület szintén azon van, hogy a húsboltban továbbra is helyi termék jelenjen meg. Ez utóbbi nem feltétlenül jelenti azt, hogy kizárólag Kapuváron előállított áruval töltsék fel a polcokat, hiszen a húsgyár bezárásával ez úgyis ellehetetlenült, de legalább rábaközi érdekeltségű vállalkozások kínálják portékáikat. Mi a garancia arra, hogy valóban honi hústermék kerül a polcokra? A városvezető ezzel kapcsolatban elmondta: Kapuvár olyan feldolgozóüzemekkel tárgyalt, akik évtizedek óta bizonyítják, hogy rábaközi alapanyagból minőségi terméket tudnak előállítani.
Naponta friss árukészlettel várják a vásárlókat a kapuvári húsboltban.Németh D. László, a Kapukom Kft. ügyvezetője a döntés meghozatala előtt komoly tárgyalásokat folytatott a környékbeli vágóhidakkal és feldolgozókkal. Már az első megbeszélések alkalmával körvonalazódott, hogy az önkormányzat által megszabott feltételek mellett is szívesen szállítanák termékeiket a kapuvári üzletbe. A város polgármestere a mai napig nem adta fel a reményt a húsgyár újbóli beindulásában, tehát ezért is ragaszkodnak a jól bejáratott elárusítóhelyhez.
A háziasszonyok remélhetőleg a megszokott helyen szerezhetik be a minőségi húsárut a karácsonyi sütésre-főzésre.A képviselő-testület rábólintott a húsbolt üzemeltetésére, s az ezzel megbízott személyek jelenleg arra készülnek, hogy mielőbb fogadhassák a vásárlókat. Ha minden a tervek szerint alakul, november végén teszik ki a nyitva táblát az áruval feltöltött üzlet ajtajára. Hámori György az infrastrukturális feltételek megteremtésén túl a személyi állományról is beszélt. A boltban nagyon jó szakembergárda állt a vevők rendelkezésére, ezért az ő hozzáértésüket igénybe véve szeretnék folytatni az üzemeltetést. Továbbra is a kapuváriakat kell kiszolgálni az árukészlettel – hangzott az interjúban –, ezért a termékskála a vevők igényeit fogja tükrözni. Azonkívül, hogy az áruk megfizethetőek lesznek, a versenyképességet is garantálni kell, tehát a bolt nem termelhet veszteséget.
Hogy kerek legyen a történet, vissza kellett térni a húsgyárral kapcsolatos probléma megoldására.
A felszámolóbiztos tempós ütemben végzi a munkáját, de azt sajnos nem tudták kivitelezni, hogy közben ne álljon le a termelés. Az ismeretek birtokában a városnak az a célja, hogy minél előbb lezáruljon ez a folyamat, és a gyárat felkínálhassák a piaci szereplőknek. – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kerestek meg bennünket, de egyelőre ki kell várni a procedúra végét. Kapuvár előreláthatólag jövő februárban bo
Beküldés dátuma: 2012. 11. 28.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Négy fiatal pedagógus kezdte meg munkáját a beledi általános iskolában
A Beledi Általános Iskola tanévnyitóján tapsvihar köszöntötte az elsősöket, akik kis műsorukkal készültek az alkalomra.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.