A legutóbbi képviselő-testületi ülés döntése értelmében a 12 millió forintból gazdálkodó Kapuvári Sportegyesületnél 2013 tavaszától a következő szakosztályok indítanak versenyzőket: a focisták, a művészi táncosok, a hajómodellezők és a karatékák. Varga

András kijelentette: mindegyik csapat megkezdte a felkészülést. Kapuváron a futball három korosztályra tevődik: az serdülőkre (U 16-os), az ifjúságiakra (U 19-es), valamint a felnőttekre. Az utánpótlás neveléséről a Nebuló Futball Sportegyesülettel közösen gondoskodnak.
A KSE csapata jelenleg a megyei első osztályú bajnokságon vesz részt. A serdülők az első helyen végeztek az őszi szezonban, az ifjúságiak pedig a dobogó harmadik helyére küzdötték fel magukat. A felnőtteket szintén érintette az átalakulás, ezért a negyedik helyről folytatják a mostani szezont. Szinte minden félévben cserélődik a játékosállomány, ami nem azt jelenti, hogy teljesen megváltozik az összetétele, csupán néhány embert érint – tudtuk meg a KSE elnökhelyettesétől. A riportban elhangzott: az ősz után a felnőtt korosztályból többen távoztak. Ez nem okozott különösebb törést a focistáknak, mert minőségi és sportmagatartás szempontjából egyaránt sikerült őket pótolni. Az ifjúsági korosztályon belül ugyancsak volt némi változás, de tehetséges labdarúgókat igazoltak helyettük a környékbeli településekről, pl. Mihályiból és Cirákról. – Bízunk benne, hogy ezek a játékosok beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, és fél vagy egy év után az első csapatnak lesznek a hasznára – fogalmazott Varga András, aki a serdülőkre nem panaszkodott, mert tartják a frontot, tehát velük biztosított az sportévad.
Az elnökhelyettes szerint a serdülők megőrizhetik első helyezésüket a tavaszi szezon végére, az ifjúságiakkal szemben pedig minél jobb szereplést várnak el, és ha szerencsével, valamint a kitartó munka párosul, akár a dobogón is végezhetnek. A legnagyobb őszi létszámbeli mozgást megélt első csapat bízik az edző szaktudásában. Elsődleges feladatuk az újoncok bevonása az eredményes játékba, hogy szinte új csapatot formálva méressék meg magukat a versenyen. Varga András részükről az első öt-hat hely valamelyikének megszerzését tartja reálisnak.
Sportlétesítményi felújítási pályázatból hamarosan megújul KSE kiszolgáló épülete, valamint részleges talajcserét hajtanak végre az edzőpályán, a telepet körülvevő kerítést pedig kijavítják – mondta interjújában a sportegyesület elnökhelyettese.
Beküldés dátuma: 2013. 03. 27.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Idősek napja Beleden
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
-
Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
-
Egyházközségi bál Csornán
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.