Egyre több fórumon szóba kerül, hogy milyen extrém esetek alakulnak ki az iskolai közösségekben. Sajnos, ma már el lehet mondani, hogy napi szinten jelen vannak az erőszak különböző formái a fiatalok körében – fogalmazott Rácz Árpádné, a huszonhat településnek szolgáltatást nyújtó Beledi Egyesített Szociális Központ vezetője.
A házi segítségnyújtás része a szociális segítés és a személyes gondozás. A háztartási feladatok ellátása mellett az utóbbi jóval összetettebb feladat, mert magában foglalja például a gyógyszerek adagolását vagy akár a sebkötözést is. Az intézményvezető tapasztalatai szerint a családok a legtöbb esetben csak akkor kérnek segítséget, amikor már nagyon nagy a baj. Mindamellett, hogy sokféle esettel találkoznak, a szociális központ munkatársai minden támogatást megadnak az ellátottaknak. A szociális étkeztetés keretében, aki meg tudja oldani, lehetősége van az étel elvitelére, aki kéri, annak gondoskodnak az ebéd kiszállításáról, az otthonukba szállítják azt.
A szakember szerint a családsegítéssel kapcsolatos feladatok nem sokat változtak az évek során, de annál aggasztóbbnak tartja a gyermekjóléti ellátást olyan értelemben, hogy sokszor túl későn érkezik hozzájuk a jelzés, pedig, ha időben értesülnének a problémákról, hatékonyabban be tudnának avatkozni.
Sajnos nagyon gyakori a hozzátartozók közötti erőszak, a családon belüli konfliktusok során. Mivel a gyermekek életében az édesanya és az édesapa egyaránt fontos, a kisebbeket nagyon megviseli az említett helyzet. Nem ritka a szülő és a felnőtt korú gyermek közötti konfliktus sem, de már a kortársak sem kímélik egymást. Egyre gyakrabban hallani arról, hogy a tanulók szekálják, fizikailag-lelkileg bántalmazzák egymást, sőt, durva terrornak teszik ki osztálytársaikat, ismerőseiket.
A sokszereplős gyermekvédelmi jelzőrendszer célja a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a családban való megtartása, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése egészen tizennyolc éves koráig. A szakemberek nem győzik felhívni a figyelmet a jelzések fontosságára.
Az intézményvezető elmondta, hogy szakfeladataik közé tartozik a szanyi bölcsőde működtetése. – Szép számmal vannak ott ellátott kisgyermekeink, akik nagyon modern, korszerű környezetben töltik a mindennapjaikat szakképzett kisgyermekgondozók felügyelete mellett. A nevelők sok színes programot, szabad játékot biztosítanak a kicsiknek, akik napi négyszeri étkezést kapnak. Rácz Árpádné gyakran látogatja az intézményt, és úgy tapasztalta, hogy nagyon jól érzik magukat a gyermekek.
Színes, változatos programok 2025-ben
A Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársai minden évben készülnek a húsvéti, gyermeknapi és Márton-napi programokkal. Az intézményvezetőnek nagy segítségére van ebben a munkában a helyettese, akivel közösen beszélik meg, hogy mit tudnának megvalósítani a tervekből, és mi érdekelheti leginkább a gyerekeket, továbbá mire van anyagi lehetőségük. Rácz Árpádné bízik a kolléganői kreativitásában és az előző évekhez hasonlóan, 2025-ben is színes és változatos programokkal szeretnének kedveskedni a gyerekeknek és szüleiknek.
A házi segítségnyújtás két alappillére a személyi gondozás és a szociális segítségnyújtás, mely feladatok ellátása szakképzett munkaerőt igényel – jegyezte meg Rácz Árpádné.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.