Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
A Beledi Egyesített Szociális Központ idén annak tudatában szervezte meg a nyarat, hogy az Erzsébet Alapítvány az egész országban kizárta a családsegítő és gyerekjóléti szolgálatokat a pályázati lehetőségekből. A beledi intézmény dolgozói megbeszélést tartottak és úgy gondolták, hogy a szülők egy részének biztos szüksége lenne valamilyen szintű gyerekfelügyeletre a nyári hónapokban. Ezt erősítette meg, hogy sokan jelentkeztek az előzetes igényfelmérésre. További problémát jelentett, hogy meg kell oldani a táborozók napi háromszori étkeztetését, melyre 12 ezer forintot kértek gyerekenként. A magas buszköltség és belépőjegyek ellenére valahogy kigazdálkodták minden turnusban a kirándulás árát is. Egyelőre négy úti célt terveztek: Lászlómajort, Öntésmajort, Fertődöt és a Pápa melletti Dáka települést. Az ötödik hétre később fogják eldönteni, hogy hova menjenek.
– Szeretném megköszönni és nagyon hálásak vagyunk Kovács Lászlónak, a Kovács Bau Kft. ügyvezetőjének a nagylelkű támogatásáért – mondta Rácz Árpádné. Az intézményvezető szerint Kovács László jelentős anyagi támogatásának köszönhetően az előző évekhez hasonló, sőt, talán még azoknál is tartalmasabb és színvonalasabb tábort sikerül szervezniük annak ellenére, hogy az Erzsébet Alapítvány nem járul hozzá a költségekhez.
Az öthetes turnusok a következők szerint alakulnak a nyár folyamán: Beleden két hetet, Szanyban egyet töltenek a gyerekek, Bágyogszováton pedig két héten át vehetik igénybe a kedvezményes szolgáltatásokat. Minden héten kb. 40 gyermek, tehát összesen 200 diák élvezheti a nyári táborokat.
A Beledi Egyesített Szociális Központ vezetőjével együtt öt dolgozó veszi ki a részét a munkából. Hogy miért vállalják évről évre ezeket a plusz feladatokat? Szeretnének a szülőknek segítséget nyújtani a gyermekeik felügyeletében, valamint a gyerekek közösségben, sok-sok élménnyel telve töltsék el a nyári napokat.
Egyre több fórumon szóba kerül, hogy milyen extrém esetek alakulnak ki az iskolai közösségekben.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.