A képviselő-testületi ülések elején meghatározott időközönként beszámoló cégek vezetői nemcsak hogy szívesen adnak számot tevékenységükről, hanem egyenesen igénylik az önkormányzat és – a tévéközvetítés révén – a tágabb nyilvánosság figyelmét. Így került a legutóbbi tanácskozás napirendjére a Magyar Közút Nonprofit Zrt.megyei igazgatójának, a Diadal Ruhaipari Zrt.cégvezetőjének, valamint a Kapuvári Ruhaipari Zrt.elnök-igazgatójának a tájékoztatója is. Hámori György a beszámolókkal kapcsolatban elmondta: a megye útjainak korszerűsítésére nagyon kevés pénz áll a rendelkezésre, ezért a polgármester csak annyiban tud közreműködni, hogy rendszeresen elmondja a problémákat Sümegi Péter igazgatónak, akivel a szerény lehetőségek ellenére is megpróbálnak valamilyen megoldást találni. A több mint négyszáz nőt foglalkoztató Diadal a könnyűiparra jellemző általános gondokkal küzd, ezért kizárólag minőségi munkával tud a felszínen maradni. Hasonló helyzetben van százas létszámmal működő “zsebkendős üzem”,ahol időnként túlóráznak, máskor pedig alig van munka. Annak a korszaknak vége, amikor folyamatosan mentek a gépek, mert raktárra termeltek, így manapság csak akkor indul be a nagyüzem, ha konkrét megrendelés van.
A tűzoltóság szervezeti átalakításáról nagyobb lélegzetvételnyi beszámoló hangzott el. Molnár Sándor, aki hat éven át vezette a kapuvári önkormányzati tűzoltóságot, most búcsúzni jött, mert a soproni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetői pozícióját látja el. Az alezredes szakmai karrierjének építése mellett stabilan megalapozta a kapuvári tűzoltóság helyzetét. Hámori György megjegyezte: a tűzoltók mérlegelési joga megszűnt, ezért egy-egy vétség vagy szabálytalanság esetén nem rajtuk múlik a büntetési tétel. Szigorúbban veszik a rendezvények lebonyolításával kapcsolatos biztonsági előírásokat, amelyekhez a szervezőknek igazodni kell. A város vezetője olyan esetről nem értesült, amikor a lépcsőházban elhelyezett virágok miatt rótták volna meg lakókat, de újabban a közlekedési vagy menekülési utakon lévő tárgyakat be kell jelenteni a tűzoltóknak. Az előírást ő maga is túlszabályozottnak érzi, de ha a lakók együttműködőek, nem valószínű, hogy emiatt büntetni fognak.
Beszámolt munkájáról a Rábaközi Művelődési Központ és Városi Könyvtár, valamint a Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium igazgatója. Utóbbi iskola tájékoztatója komplex ellenőrzéssel is kiegészült, mert törvény írja elő, hogy az önkormányzat négyévente vizsgálja felül intézményeinek működését. A művelődési ház betöltötte központi közművelődési és kulturális feladatait, a gimnázium továbbtanulási eredményei pedig önmagukért beszélnek, mert az innen kikerülő gyerekek szépen megállják a helyüket a felsőoktatási intézményekben – tette hozzá a polgármester. A művelődési központ működését átmenetileg akadályozza a nemrég megkezdett felújítás, de a munkatársak megtették azokat az intézkedéseket, amelyek garantálják a szolgáltatás folyamatosságát. A civil szervezetek székhelyét és a szakköröket átmenetileg a könyvtárba, illetve a város egyéb intézményeibe helyezték át.
Az áprilisi ülésen hivatalosan is lezárta a tavalyi költségvetési évet az önkormányzat, mely hiány nélkül dolgozott, és egyetlen pillanatra sem vette igénybe a folyószámlahitelt. Ebben nagy érdeme van a hivatal minden dolgozójának, köztük Lugosiné Kelemen Judit irodavezetőnek, valamint a városi intézmények kollektívájának, hisz mindannyian hozzájárultak az eredményekhez. E témához kapcsolódóan hangzott el a tavalyi belső ellenőri tevékenységről szóló beszámoló, valamint terítékre került az idei költségvetési rendelet módosítása is.
A hulladékszállításról és szemétdíjról szóló legújabb törvény megjelenéséig a Rekultív Kft.a tavalyi áron végezte a szolgáltatást, de a központi paragrafusok által megadott maximális emelésnél kisebb mértékben változnak Kapuváron a díjak. Hámori György arra is felhívta a lakosság figyelmét, hogy idén nem a tavaszi, hanem az őszi hónapokban lesz a lomtalanítás.
A kistérséghez tartozó települések javaslatai alapján fogadták el a gyermekek részére nyújtott ellátások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendeletmódosítást, mivel Kapuvárra hárul ez a feladat. A lakosságot jelentősen nem érinti az a polgármesteri hivatalra vonatkozó igazgatási szünet, amelyről a döntést és jóváhagyást igénylő ügyek között határoznak, hisz zavartalan lesz a szolgáltatás. A Civil Pályázati Alapot az előző évekhez hasonlóan írták ki, melynek beadási határideje május 15-e. Az ülés vége fele ingatlan átminősítésről döntöttek, és támogatásukról biztosították a kórház és rendelőintézet beruházását. A szakfeladatok aktualizálása után módosította a testület a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ programját.
Beküldés dátuma: 2012. 05. 02.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
-
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
-
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.