általános iskolás biztos kézzel mutatja meg a térképen a görög Halkidiki-félszigeten lévő Porto Carrast, ahova a sakk-világbajnokság magyar válogatottjának tagjaként jutott el. A tizenegy fordulósra tervezett mérkőzéssorozatot úgy ütemezték, hogy naponta egy meccset kellett játszania, és a magyar kislánynak 7,5 pontot sikerült összegyűjtenie. Az utolsó megmérettetés volt számára a legnehezebb, mert a hatodik táblán szereplő versenyző már az élmezőnyben játszott. Kurcsics Erika ezt a játszmát sajnos hátránnyal indította, de később olyan kombinációt alkalmazott, mellyel mégis legyőzte holland ellenfelét. A komoly szellemi munka mellett azért a kikapcsolódásra is maradt idő: jólesett a fürdés a tengerben, és érdekes volt a szomszéd városban tett kirándulás.
annyira rutinosak, hamar előnyt szerez ezeken a meccseken, ugyanakkor kortársai rendszeresen biztatják a versenyek előtt. Az biztos, hogy Kurcsics Erika nem tűnő hobbinak fogja fel a sakkozást, mert hosszab távra tervezi a folytatást.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.