innivaló. Zöld Péter polgármester rögtönzött felmérést készített arról, hogy hány megjelent kezében, táskájában lapul esernyő, majd mikrofonba mondta közleményét: ha akad olyan elszánt résztvevő, aki a néhány négyzetméteres összecsukható alkalmatosság alatt is hajlandó végignézni a kutyabemutatót,
az uccu neki, induljon a volt ebédlő épülete mögé, mert a közönség kedvéért a négylábúak még elázni is hajlandóak. A település vezetője szerint nem szorul dicséretre a falunapi műsor, ezért inkább másra pazarolja a szót, s megragadva az alkalmat, az október 23-ára tervezett össznépi rendezvényre hívta az embereket. A mostani fellépők a helyiek figyelmén kívül egy-egy szilsárkányi felirattal megjelölt emléktárggyal lettek gazdagabbak. A kislányok kórusban köszönték meg az ajándékokat és a bónuszcsokit a sorrendben kilencedik falunapon.
hozzá a polgármester, akit arról is megkérdeztünk, hogy lehet-e ugyanígy szólítani az elkövetkező négy évben. Köztudott, hogy a rábaközi kis falu vezetőjének nem akadt kihívója. - Azt gondoltam magamban, hogy innen nem nehéz nyerni, de ha végig gondolom, hogy nem akadt olyan ember, aki felvette volna a kesztyűt, akkor azt hiszem, hogy ez elismerés - mondta a megilletődött vezető.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 22.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.