–A számok azt mutatták, hogy minden szép és jó, de amikor a végét is láttam, már úgy éreztem, mindez félreértésre adhat okot – mesélte Molnár Sándor. – Annak ellenére, hogy az állam által biztosított pénz több mint a tavalyi, de a szakfeladatokra szétosztva néhány százezer forint hiányzik. A költségvetést 20 millió forintra kalkulálták a rendelkezésre álló 19 millió 800 ezer forinttal szemben, de miután szembesültek a valósággal, gyorsan átrendezték a számsorokat. Olcsósága mellett jól működjön a hivatal, de azért ki is jöjjenek az állam által biztosított pénzekből – gondolta az ügyeit Beledben intéző Vásárosfalu vezetése. Miután ez a feltétel teljesült, már csak a többi forrást kellett beosztani, hogy legyen miből kifizetni a világítást, a zöldterületek fenntartását és a szociális ellátást. A település 1,9 millió forintot kap az államtól a falugondnoki szolgálat fenntartására. Vásárosfaluban ez meglehetősen sajátos, mert a szolgálatot ellátó személy az óvodás és iskolás korú gyermekeknek is segít. Évente 500-600 ezer forint körüli összeget költenek a gyerekeket és az időseket szállító busz üzemanyagára, de szerencsére az állam megtéríti ezt a költséget. A rekultivált jó egyhektáros rész rendbehozatalával Vásárosfaluban megnövekedett a zöld területek felülete, de a mérete miatt úgy tervezik, hogy a kis fűnyíró helyett traktorral fogják gondozni. Bíznak benne, hogy a temetőre szánt összeg elegendő lesz, és talán a szemét elszállítása is meg fog oldódni. A több embert megmozgató bilickefesztiválra már megvan a pénz, de az évente megrendezésre kerülő nyárbúcsúztató finanszírozása még nem ennyire biztos. Utóbbira LEADER -pályázatot adtak, be, és várják a pozitív visszajelzést. Ha az intézményeiket egész éven át képesek lesznek működtetni, és marad az önkormányzat által foglalkoztatott személyek fizetésére is, akkor kétségbeesésre semmi ok – tette hozzá Molnár Sándor. A felsoroltak alapján elmondható: Vásárosfaluban mindenre jut, csak a fejlesztésre marad kevés. A falu vezetőjét némileg megnyugtatja, hogy ha megpróbálnak továbblépni a település érdekében, pályázhatnak önerőre.
Beküldés dátuma: 2013. 03. 13.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
-
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.