A beledi „Tavaszi szél” fesztivál programját a szervezők úgy állítják össze, hogy a kicsiktől a nagyokig, vagyis a település valamennyi tagját megmozgassák. A nézőközönségből időnként kiváltak maguk a fellépők, és ki-ki képességei, valamint érdeklődése szerint csatlakozott a műsorfolyamhoz.
Beledben hagyománnyá vált, hogy április végén megrendezik a déltől estig tartó „Tavaszi szél” fesztivál elnevezésű szabadtéri programot. Az időpont kiválasztásánál azt veszik figyelembe, hogy ne ütközzön a ballagások és első áldozások napjával – mesélte Tuba Lászlóné. A Beled Jövőjéért Egyesület elnöke elmondta: egyre több aktív fiatal csatlakozik a csoporthoz, akik hozzák magukkal ötleteiket. Újult erővel látnak neki a szervezőmunkának, a régebbi tagok pedig csak felügyelik és véleményükkel segítik a jobbnál jobb összejövetelek lebonyolítását.
A „Régen volt, hogy volt?” rajzpályázatot azzal a szándékkal hirdették meg,
hogy a részt vevő gyerekek kérdezzék meg szüleiket, nagyszüleiket eleik kedvenc játékairól. Tuba Lászlóné nagyon büszke az eredményekre, mert gyönyörű alkotások születtek az egykori és a mostani játékszerekről. A fő különbséget nem nehéz kitalálni: a fiatalok annak idején inkább a szabadban töltötték szabadidejüket, a mai gyerekek viszont sokat ülnek a képernyő előtt.
A sütemény sütő versenyre az asszonyok, lányok mellett még az apukák is beneveztek. Szoros volt a mezőny, ezért három első helyezettet is kihirdettek. Pillanatok alatt elkapkodták a közel harmincféle édességet, így nem veszett kárba a fáradozásuk.
Ebéd után az óvodások és az alsó tagozatos iskolások mutatták be produkciójukat. A mesejelenetet már a felnőttek adták elő, ami után sorra kerültek a nagyobb gyerekek, valamint a nyugdíjas korosztály képviselői.
Tuba Lászlóné úgy látta, hogy jól érezték magukat az emberek, ami a legnagyobb jutalom a szervezőknek. Az elnök kifejtette: a tagsági díjból származó bevételt az önkormányzat rendszeresen kiegészíti. Milyen a jövője a Beled Jövőjéért Egyesületnek? Röviden: biztató, hiszen az idős koruk miatt kimaradókat váltja a fiatalabb nemzedék. Szívesen látják az újonnan csatlakozókat, akik már az egyesületi tagságuk előtt bizonyították tenni akarásukat. Aki végigsétál Beled rendezett utcáin, az láthatja a csoport keze munkájának nyomát.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 05. 13.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.