Hámori György, a város polgármestere volt osztálytársát köszöntötte Vápár József gazdasági konzul személyében. A Kapuvárról elszármazott, karrierje csúcsán lévő diplomata felesége szintén velük egy osztályba járt a középiskolában. A Németországban élő konzul édesapja ma is Kapuváron tölti mindennapjait, ezért a település vezetője néha vele beszélget a rég nem látott barát életpályájáról.
Vápár József a Budapesti Műszaki Egyetem befejezése után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. Ezt követően az MBA (Master of Business Administration)angol nyelvű, egyetemi szintű menedzsment szakirányú továbbképzésen vett részt. A szakember Győr után Budapestre, majd szülővárosától még távolabbra került, mert külföldi munkahelyen kamatoztatta ismereteit. Jelenleg a Düsseldorftól 25 km-re lévő Essen településen dolgozik, illetékességi területét két tartomány alkotja: Észak-Rajna Vesztfália valamint Hessen.
- A külföldi működőtőke befektetés talán mondhatom így, hogy a foglalkozásom, hiszen hosszú évek óta foglalkozom ezzel a témával - vallott önmagáról a konzul. - A Gazdasági Minisztériumban az volt a dolgom, hogy minél több céget hozzak Magyarországra. Azt is hozzá kell tenni, hogy ezek nemcsak új befektetések, hanem a meglévők folytatásai - mondta Vápár József. Hozzátette: ma már a tőke fele abból származik, hogy az itt működő vállalatok visszaforgatják a megtermelt nyereséget, ezért a szakemberek fontosnak tartják, hogy megfelelő körülményeket találjanak a befektetők. - Ezt a magam részéről most már harmadik éve igyekszem elősegíteni, sőt, a ‘90-es években a kamara igazgatójaként is megtettem - hangzott a folytatásban. Győr-Moson-Sopron megyéről a konzul rengeteg előadást tartott Ausztriában és Németországban, de a sikerhez elengedhetetlennek tartja az ország vagy a régió imázsát. A településmarketing rendkívül fontos része a gazdasági folyamatok fellendülésének, ezért csak tanácsolni tudja a városoknak, hogy sok-sok energiát fektessenek erre a területre is. Ide kapcsolódóan megjegyezte: Kapuváron ez nem probléma, hiszen nagyon jól csinálják.
2012/2013-ra jósolják, hogy Németország kilábal a válságból, s ehhez képest egy év múlva érheti el hazánkban a recesszió előtti szintet. Vápár József szerint Kapuvárnak erre az időszakra újabb fejlesztési tervekkel kell készülnie.
Beküldés dátuma: 2010. 06. 16.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.