„Veni Sancte”, azaz Jöjj Szentlélek! imádsággal indult a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2018/2019-es nevelési éve, majd a püspök által celebrált szentmise után ünnepélyes tanévnyitón vettek részt a gyerekek és az intézmény pedagógusai. A változásokról a nemrég kinevezett igazgató beszélt.
Fodor Gyuláné nyugdíjba vonulását követően 2018. augusztus elsejétől Biró Péter látja el a Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda vezetői feladatait. A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium korábbi tanárát és igazgatóhelyettesét dr. Veres András megyés püspök kérte fel a felelősségteljes pozíció betöltésére és nevezte ki a katolikus intézmény igazgatójának.
Az új vezető szerint az elöljárót személyének kiválasztásában az vezérelhette, hogy helyi lakos, és közel húsz éves pályafutása során rengeteg tapasztalatot szerzett. A klasszikus értelemben vett tanítás mellett elvállalta a munkaközösség-vezetői teendőket, öt évig igazgatóhelyettesként vett részt az iskola életében, de végzős egyetemisták mentoraként is közreműködött. Több éve tanfelügyeleti és pedagógus minősítési szakértőként dolgozik a többi intézményben, így széles körű betekintése van a többi iskola működésére. Érettségi elnökként jártasságot szerzett más oktatási egységekben tanuló fiatalok tudásával kapcsolatban.
Egy iskola egyszemélyi felelős vezetője, illetve az intézmény „arca” az igazgató, akinek munkáját segíti az igazgatóhelyettes – fogalmazta meg Biró Péter, hogy elsősorban miben látja a különbséget az eddigi és mostani feladatai közt. Mivel jelenlegi munkahelye általános iskola és óvoda, számos új feladat vár rá a 2018/2019-es tanévtől.
Az önálló gazdálkodást folytató katolikus intézményben tapasztalt szakember, Némethné Szalai Zsuzsanna gazdasági vezető felügyeli a számviteli, pénzügyi folyamatokat. Biró Péter a püspök kérésére változásokat vezetett be az iskola irányításában, ezért két új igazgatóhelyettessel kezdte meg ősszel a munkát: a felsős osztályokban Némethné Tóth Katalin, az alsóban pedig Némethné Ács Anita lesz a segítségére. Az óvoda élére pedig Mészárosné Taródi Erika került.
Az évfolyamonként két osztályt indító Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskolába riportunk készítésekor háromszázegy diák iratkozott be. A jelenlegi félévtől öt új kolléga kezdte meg a munkáját, így a pedagógiai programnak megfelelően minden tárgyat szakképzett oktató fogja tanítani, és az elősírás szerint meg tudják oldani a kívánt csoportbontást. A szinte maximális létszámmal működő óvodában négy huszonöt fős csoportot indíthatnak. A gazdagon felszerelt, jó állapotú, a város egyfajta ékkövének számító iskolai és óvodai épületben minden feltétel adott a fiatalok megfelelő neveléséhez. Az egyházmegye gazdasági vezetőjének tájékoztatása szerint a közeljövőben további komoly fejlesztések várhatóak az intézményben.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.